Az állami ünnep alkalmából érdemrendeket és érdemkereszteket adtak át.
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár kitüntetéseket adott át a Szépművészeti Múzeumban. A csütörtöki ünnepségen Réthelyi Miklós beszédében hangsúlyozta: mindent meg kell tennünk az ország gyarapodásáért, annak érdekében, hogy a nemzet fölemelkedjen és aranykorát élje.
A kitüntettettek hozzájárultak ahhoz, hogy a haza jó legyen, ezért megjutalmazzuk őket tetteikért – mondta a miniszter. „Sokan azt gondolják Magyarország volt, én azt szeretném hinni, hogy Magyarország lesz."– idézte Réthelyi Miklós Széchenyi Hitelben leírt szavait. Én, ha végigtekintek az itt ülők sorain, azt mondhatom, hogy Magyarország van – zárta a miniszter.
A hatvanöt kitüntetett között az egészségügyben dolgozók közül is többen részesültek elismerésben.
A Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült:
Benőné Székely Júlia, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza megbízott főigazgató-helyettese,
Kincses János, a Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége elnöke.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetetésben részesült:
Dr. Fülöp Rudolf, a Törökbálinti Tüdőgyógyintézet főigazgatója,
Dr. Kallai Árpád Norbert, a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház és Rendelőintézet főigazgatója,
Dr. Nemes György, a szentendrei Traumatológiai Szakrendelő főorvosa, a Semmelweis Egyetem címzetes egyetemi tanára.
A Parlamentben átadott kitüntetések
Gratulálunk!