Az átszervezés tudnivalóinak ismertetése nem volt megfelelő az egészségügyi ellátórendszerben dolgozók számára.
![]() |
Lázár János sajtótájékoztatón közölte: arra szeretnének választ kapni, van-e összefüggés a beutalási rend megváltoztatása és a tragikus haláleset között, illetve a hatástanulmány hiánya okozhatta-e a beutalási körzet gondatlan kialakításán alapuló tragédiát.
A város jogi képviselője március 13-án az Egészségügyi Minisztériumtól kérte a hatástanulmányt, amelyre korábban hivatkoztak, ám ilyen nem készült, pedig az modellezhette volna, hogy ilyen esetek előfordulhatnak - mondta.
Hangsúlyozta: a kórház képviselői március 31-én felvetették a megyei egészségbiztosítási pénztárnak és a regionális tiszti főorvosnak, hogy mi történik ha sürgősségi ellátásra szoruló beteget bent kellene tartani az intézményben és nincs törvényi lehetőség a beteg felvételére. Válaszként azt kapták, hogy a beteget állapotának stabilizálása után tovább kell küldeni.
További problémákat is jeleztek, hogy "mi a teendő azzal a beteggel, akit ellátásra más intézmény nem tud fogadni és kinek a felelőssége lesz a beteg további elhelyezésének sorsa. Válaszul elhangzott, hogy remélhetőleg ilyen esetre nem kerül sor, mivel a súlyponti kórházak kötelesek fogadni a hozzájuk befutó beteget; a konkrét eset kivizsgálására az ÁNTSZ hatáskörében, illetve az Egészségbiztosítási Felügyelet hatáskörében kerül sor" - ismertette.
Kallai Árpád, a vásárhelyi Erzsébet Kórház főigazgatója hozzátette: az elmúlt napokban sokat vizsgálták, hogy mi vezethetett a tragédiához. Arra a következtetésre jutottak, hogy a "káosz, az átszervezés" tudnivalóinak ismertetése nem volt megfelelő az egészségügyi ellátórendszerben dolgozók számára.
A tiszti főorvos vizsgálatának eredményéről eddig nem kapott értesítést - fűzte hozzá a főigazgató. ( A vizsgálat eredményéről szóló sajtótájékoztatóról a Weborvos délután tudósít)