|
Transzplantációs Klinika |
Borsi József, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, szombat éjfélkor kapták a szervfelajánlást az Eurotransplanttól, 36 órával azután, hogy a kislány rákerült a nemzetközi szervezet sürgősségi várólistájára. Az egyik tagországban sikerült megfelelő donort találni számára. Hogy melyikben, s kitől származik a donor máj, az a szabályok szerint titkos. Annyi tudható az operációs csapat vezetőjétől, hogy az agyhalál állapotába került donor 42 éves nő volt. A délután folyamán húsz orvos végezte a májátültető műtétet, amely viszonylag gyors volt.
Járay Jenő, az operáló csapat vezetője elmondta - az első adatok szerint sikeres volt a műtét. Az átültetett máj működni kezdett. Többet, remélhetőleg megnyugtatót csak egy-két nap múlva lehet megtudni.