Csökkentenék a szeszt árusító helyek számát, s az üvegeken feltüntetnék, mennyire ártalmas az alkohol.
Dr. Buda Béla |
Az addiktológiai intézet már 2004-ben elkészítette a szükséges háttéranyagot. Buda Bélának, az intézet vezetőjének becslése szerint évente egymilliárd forint lenne szükséges a programhoz. Egy nemzetközi felmérés alapján, Magyarország élen jár az alkoholfogyasztás okozta halálozások számában, az évente egy főre jutó megivott tiszta szesz mennyisége 10,2 liter, a világranglistán a tizedik helyezett az ország. „Tudatos alkoholpolitika nem létezett az elmúlt évtizedben Magyarországon" - mondta Buda Béla. A teljes tiltás szóba sem jöhet, de elképzelhetőnek tartják, hogy korlátozzák az alkoholhoz való hozzáférést. A javaslatok között szerepel az árusítóhelyek számának korlátozása, az alkoholos italok reklámozásának szigorítása, annak feltüntetése az üvegen, hogy milyen ártalmai lehetnek az adott italnak.