Felmentette a svéd bíróság azt a férfit, aki két nőt megerőszakolt, és az orvosát fogták perbe, a férfit ugyanis Viagrával kezelte.
A svéd bíróság úgy döntött, nem a tettes volt egyben a bűnös is egy nemi erőszak-perben. A férfi, akit szexuális zaklatás miatt ítéltek el, a börtönorvos kezelése alatt állt néhány hónapig - ez idő alatt kezelője óriási dózisokban adagolta neki a potencianövelő Viagrát. A férfi, alig három héttel azután, hogy kiszabadult korábban elkövetett bűncselekményei miatt kapott börtönbüntetéséből, megerőszakolt két fiatal nőt.
Amikor a bíróság tudomást szerzett a gyógyszeres kezelésről, felmentette a vádlottat és a börtönorvost tette felelőssé a történtekért. Az orvos, aki már két évtizede praktizál a fegyházban, azt állította, ellenhatást kiváltó módszerével már többször jó eredményeket ért el szexuális bűntettek elkövetőinél. A bíróság azonban nem fogadta el az érvelést, így az orvos most ugyanannak a börtönnek a cellájában fog ülni egy darabig, ahol korábban hajmeresztő kísérleteit végezte.