Turista-osztály szindróma az irodában

A repülőgépek turista-osztályain a szűk ülésekben szorongó utasok sok órán keresztül szinte alig mozognak: csak kevesen vannak, akik néha fölállnak és még kevesebben azok, akik rendszeresen torna-gyakorlatokat végeznek a széksorok között. A hosszú ülőhelyzet, kiváltképp akkor, ha valakinek visszerei is vannak, azzal a kockázattal jár, hogy alsó végtagi trombózis alakul ki, ebből pedig esetleg végzetes tüdőembólia.

Néhány éve egy fiatal nő érkezett sok órás repülés után egyik nemzetközi repülőtérre, de a mélyvénás trombózis és a hirtelen bekövetkező tüdőembólia miatt azonnal kórházba kellett szállítani, de sajnos, a szövődmény következtében meghalt. Az utánvizsgálatok azt mutatták, hogy a jelenség nem olyan ritka és akkor kapta ez a veszélyes kórkép a turista-osztály szindróma elnevezést.

Új-Zélandi kutatók a helyi orvosi folyóirat on-line számában arról írnak, hogy 62, alsó végtagi trombózis miatt kórházba szállított betegből 34 százalék olyan irodai munkás volt, aki hosszú órákat töltött az íróasztalánál, a számítógép előtt, anélkül, hogy időnként fölállt volna. Ugyanazon kórházba hosszú repülőút következtében csak a betegek 21 százaléka került felvételre.

Az alapos kikérdezés után kiderült, hogy az irodai dolgozók, a képernyő előtt ülő hivatalnokok nem ritkán 12-14 órán keresztül csak az iróasztalon lévő papírokkal foglalkoznak vagy a monitort nézik és legfeljebb az asztalra készített pohárból isznak egy-egy kortyot, de a lábukat meg sem mozdítják. Az ülőmunkát végzők között a mélyvénás trombózis gyakorisága – 34 százalék – szignifikánsan magasabb volt, mint a nagy távolságokra repülő utasok között, ahol ez csak 1.4 százaléknak adódott.

A mozdulatlan láb, az ülő testhelyzet miatt bekövetkező mélyvénás trombózis kiváltképp azok körében volt gyakori, akik telefonos információs szolgálatot láttak el vagy e-mail levelek tömegének feldolgozásával foglalkoztak. A hosszú ülés a mai munkakörülmények között sokkal sűrűbben fordul elő az irodában, mint a repülőgépek turista-osztályán, de semmivel nem veszélytelenebb és valószinű, hogy Prof. Richard Beasley és munkatársainak (Medical Research Institute, Wellington, New Zealand) cikke után ezeket a megfigyeléseket más szakintézetekben is megerősítik.
(Forrás: New Zealand Medical Journal, on-line, 2007. March 18)