A beteg neve: egészségügy - elemzés

Az egyik a bruttó hazai jövedelem (GDP) ágazatra fordított aránya, a másik az egy főre vetített összeg. A GDP-ből (2014-es adatok alapján) Magyarországon 5,3 százalék jut az egészségügyre. Ugyanez a szám Szlovákiában 6,2 százalék, Szlovéniában és Németországban 7, Csehországban 7,8, Ausztriában 7,9. Egyedül Lengyelország van mögöttünk 4,6 százalékkal. A szlovák szintű finanszírozás mintegy 300 milliárd forint többletet jelentene, ezt hússzal elosztva (19 megye plusz Budapest) 15 milliárdot kapnánk. A kérdés az, ha ennyivel több jutna megyénként az egészségügyre, akkor azzal minden megoldódna? A válasz rövid: dehogy – írja a kisalfold.hu portálja.

A szakmán belül azért nem tartják megoldásnak pusztán a pluszfinanszírozást, mert a meglévő pénzt pazarlóan és rosszul használjuk fel. Egy nemzetközi felmérés kerek perec kimondta: miközben az egészségügyre nagyjából a felét(!) fordítjuk, mint az OECD-országok, gyógyszerekre brutálisan sokat, nagyjából az összes egészségügyre költött pénz harmadát költjük. Bár a fölösleges kórházi beutalások aránya csökkent, még mindig magas a többi országhoz képest. S ha egy magyar beteg bekerül a kórházi rendszerbe, tovább marad, mint a legtöbb tagállamban. Magyarországon az átlagos kórházi tartózkodás ideje 9,5 nap, az OECD-országokban ugyanez húsz százalékkal kevesebb, 7,4 nap, és akkor még nem beszéltünk arról, ami a magyar betegekre bizonyos településeken vár.

Meglepő vagy sem, de mindezek ellenére az állampolgárok elégedettsége 54-ről 60 százalékra nőtt 2007 és 2013 között az egészségügyi rendszerrel kapcsolatban. Azért itt is meg kell jegyezni, hogy ez a szám az OECD-országoknál 70 százalék, Ausztriában pedig 90. A fizetések – az ápolóknál maradva – az általános iskolai és középfokú végzettségűeknél bruttó 115 ezer forint körül van; a felsőfokú végzettségűek jövedelme 130–170 ezer forint körüli, és az is figyelmeztető tény, hogy az orvosok 40 százaléka már 55 évnél idősebb (a nemzetközi átlag 33 százalék).