• nátha
    • A tüdőgyógyász szerint a náthának is lehetnek szövődményei

      A tüdőgyógyász szerint a náthának is lehetnek szövődményei

    • Immunerősítést már nyár végén érdemes elkezdeni

      Immunerősítést már nyár végén érdemes elkezdeni

    • Itt az ősz, már támadnak a vírusok

      Itt az ősz, már támadnak a vírusok

  • melanóma
    • Melanoma: Nem csak nyáron kell figyelni

      Melanoma: Nem csak nyáron kell figyelni

    • Öt fontos tudnivaló a most aktuális anyajegyszűrésről

      Öt fontos tudnivaló a most aktuális anyajegyszűrésről

    • Itt az éves anyajegyszűrés ideje!

      Itt az éves anyajegyszűrés ideje!

  • egynapos sebészet
    • Jó ütemben halad az egynapos sebészetek fejlesztése

      Jó ütemben halad az egynapos sebészetek fejlesztése

    • Lassan elkészül az orosházi kórház egynapos sebészeti részlege

      Lassan elkészül az orosházi kórház egynapos sebészeti részlege

    • Több műtétet vállalnának az egynapos sebészetek

      Több műtétet vállalnának az egynapos sebészetek

Állami vs. magánegészségügy?

Lapszemle 2018.09.21 Forrás: Figyelő
Állami vs. magánegészségügy?

Az egészségügyi magánszektor jelentős része az állami egészségügynek nyújtott szolgáltatásra épült.

A miniszterelnök kötcsei beszédéből kiszivárgott mondat, miszerint az egészségügyben első lépésként szét kell választani az állami és a magántulajdont, talán épp a homályossága miatt mindenféle találgatásokat indított el. A Figyelő áttekintette, hogy mely területeken és hogyan fonódott össze a magántulajdon az állami ellátórendszerrel.

A magántulajdon megjelenése az egészségügyben, hasonlóan a többi területhez, a rendszerváltozás idején kezdődött, eltekintve az állami egészségügyben dolgozó orvosok lakásrendelőkben folytatott magánpraxisától. Bár megjelent néhány olyan „magánklinika” a fővárosban, ahol fizetős ellátást nyújtottak, társadalombiztosítástól teljesen független magánpiac csak a fogászati ellátás és az esztétikai sebészet területén épült ki. Az egészségügyi magánszektor jelentős része az állami egészségügynek nyújtott szolgáltatásra épült.

Az állami egészségügyet és az állami költségvetést egyaránt lerobbant állapotban érte a rendszerváltozás, ezért kezdetben némi fenntartással, majd egyre természetesebben vették igénybe magánvállalatok szolgáltatásait modern vizsgálatok, kezelések nyújtására. Az állam megspórolta a beruházás költségét, csak az egyes beavatkozások árát kellett fizetnie, a magánszolgáltató pedig jelentős hasznot realizálhatott. Kezdetben CT-, MR-készülékek, komplett radiológiai osztályok szolgáltatását kínálták magáncégek.

Kevesen emlékeznek rá, hogy a művesekezelés bevezetésekor – még a szocializmusban – csak a 65 év alatti betegek részesülhettek a terápiában a szűkös kapacitások miatt. Nem csoda, hogy megváltásként fogadták az érintettek a magántulajdonú műveseállomások társadalombiztosításba befogadását.

Egyes vállalkozások a laboratóriumi műszerek elöregedett voltát használták ki arra, hogy komplett laboratóriumi szolgáltatásokat kínáljanak az intézményeknek. A tulajdonos lobbierejétől függően vagy a kórházak alvállalkozóiként, vagy közvetlen társadalombiztosítási szerződéssel.

A drága gépek és műszerek beszerzésére épülő üzleti konstrukciókon kívül az egészségügyi rendszert átszövik még a különböző feladatok kiszervezésére épülő magánvállalkozások. A takarítás, a rendészeti feladatok, az étkeztetés, a mosoda kiszervezése mellett olyan egészségügyi szakfeladatokat is kiszervezhettek, mint a kórházi gyógyszertár üzemeltetése, az anaszteziológiai feladatok vállalkozási formában való ellátása, de helyenként az ügyeleteket vagy egyes szakrendeléseket is magánvállalkozás formájában látnak el.

Olyan vállalkozási konstrukciók is léteznek, ahol a kórház „szabad kapacitását” – például a műtőt – bérlik ki magáncélra.

Az egészségügyben a magánszektor igen speciális szeletét jelentik az alapítványi tulajdonok. Az elmúlt évtizedek beruházási forrás ínsége hívta létre azt a konstrukciót, hogy az alapítványi adományokból igyekeztek a kórházak, a kórházi osztályok és a szakrendelők az új műszereik beszerzését finanszírozni. Az alapítók – azaz az alapítvány „tulajdonosai” – pedig igen sokszor nem a költségvetési intézmények, hanem vezető beosztású orvosok, az adományokból beszerzett műszer pedig az alapítvány tulajdona.

A kiegyensúlyozott költségvetés kapcsán az alábbi kérdés merülhetett fel a kormányzatban: ha immár képesek vagyunk a szükséges pénzt a gép-műszer beruházásokhoz biztosítani, akkor érdemese a működtetésük kapcsán még egy magánvállalkozás profitjára is költeni az adófizetők pénzét?

A kiszervezett szolgáltatások esetén csak egyesével, szerződésenként lehet megállapítani, hogy a feladat kiszervezése valóban megtakarítást jelentett-e az intézménynek, és hogy a munkaerőhiány jelen állapotában el tudja-e látni saját maga a feladatot.

A másik kérdés pedig így hangzik: mennyi orvos hajlandó úgy az állami egészségügyben dolgozni, hogy kizárólag az ott kapott jövedelméből élhet?

 

Legolvasottabb cikkeink