Álmok a képernyőről

És kíváncsian hallgatjuk a néha hajmeresztő, néha vicces, néha nyomasztó történeteket. Álmaink mindig is emberlétünk meghatározó élményei voltak, gondoljunk csak az Ószövetségre, József álomfejtéseire. Az álomfejtés klasszikus (a Bibliában is szereplő) módja, amikor egy álomnak egy meghatározott jelentést tulajdonítunk, (hét sovány tehén = hét szűk esztendő) nem tartozik a modern tudomány keretei közé, az álomképek keletkezésének neurobiológiai háttere azonban ma is sok kutatót foglalkoztat.

Nem csak az ember álmodik, a melegvérű állatok, tehát a madarak és emlősök hozzánk hasonlóan álmokat látnak alvásuk bizonyos szakaszaiban. A hüllők, a kétéltűek és az ennél alacsonyabb fejlettségű élőlények azonban, úgy tűnik, nem álmodnak. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a fejletlenebb élőlények alvását nem tarkítják a gyors szemmozgásokkal és színes, élénk álmokkal kísért REM- (Rapid Eye Move-ment) fázisok, amikor az agy egy sajátos, éberséghez közeli állapotban van.

Spanyol kutatók azt feltételezik, hogy az eddig elfogadott nézettel szemben nem a „kétféle alvás", tehát a REM és a mélyalvás fázisainak megjelenése tekinthető evolúciós értelemben előrelépésnek, hanem egy újfajta, a fejlett agyhoz köthető éberség megjelenése. A hüllők agyának EEG-vizsgálatakor ugyanis kiderült, hogy sok párhuzam fedezhető fel az emlősök alvására jellemző agyhullámok és a hüllők agyának ébrenlétben mérhető görbéi között. Leegyszerűsítve, a fejletlenebb élőlények ébrenléte, a bonyolult idegrendszerrel rendelkező szervezetek „alvajárásához" fogható.

Az álmok biológiájával kapcsolatban jelenleg két, nagyjából hasonló elfogadottságú, párhuzamos elmélet létezik. Hobson és munkatársai szerint a többféle alapvető élettani folyamat - például vérnyomás, légzés - szabályozását ellátó agytörzsből indulnak az álmokat előidéző véletlenszerű ingerek. Az ily módon aktivált agykéreg megpróbálja értelmezni és összefüggő történetté szőni ezeket a random ingereket: ezért álmodunk.

Más kutatók szerint, az álomtevékenység nem egy ősi agyterület és a fejlett agykéreg egymásra hatásának terméke, hanem maguk a kérgi területek azok, amelyek különböző aktivitási szinteken, de folyamatosan, dinamikus rendszerként működnek, és amíg élünk, soha nem kapcsolnak ki teljesen.

Simor Péter pszichológus, a BME kognitív tudományok tanszékének doktorandusza, aki jelenleg is álomkutatással foglalkozik, az utóbbi elméletet tartja meggyőzőbbnek. A világon több olyan kutatócsoport is létezik, amely modern képalkotó eljárások segítségével, elsősorban funkcionális MRI-készülékekkel, arra keresi a választ, hogy hogyan lehetne kívülről megfigyelni mások álmait, vagyis melyek azok a biomarkerek, amelyek egyes álombéli tevékenységekhez, érzelmi állapotokhoz - mondjuk a rémálmokhoz vagy az álombéli repülés élményéhez - köthetők.

A berlini Bernstein Központ munkatársa, John-Dylan Haynes szerint nincs messze az az idő, amikor az álmainkban megjelenő szándékok és érzelmi tartalmak egyszerűen leolvashatók lesznek egy képernyőről. Az úgynevezett brain-reading, ha megvalósul, etikai kérdéseket is felvet: mikor, milyen körülmények között engedélyezhető egy személy álmainak olvasása. Haynes szerint ezt a kérdést mielőbb érdemes lenne szabályozni.

Amíg az álmok egy külső megfigyelő számára nem tehetők láthatóvá, addig marad a vizsgálatban résztvevő személy kikérdezése arról, hogy mit álmodott az imént. A szóbeli közlés azonban mindig szubjektív és kevésbé megbízható az álomtartalmakat illetően. Álmainkat ugyanis ébredés után - bonyolult hormonális okok miatt - többnyire gyorsan elfelejtjük. Megfigyelések szerint a negatív érzelmi tartalmú, lidérces, nyomasztó álmokra azonban jobban, hosszabb ideig emlékszünk, és lehet, hogy nem véletlenül.

Revensuo kutatásai szerint, ha az egyén stresszes helyzetbe kerül, például háborúk idején, egyértelműen szaporodnak a rémálmai, szerinte az emberi tudat így készül fel a fenyegető mindennapokra. Persze az is igaz, hogy valóságos élményeink beszűrődnek az álmok világába, így vészterhes környezetben valószínűleg egyre több nyomasztó álmot látunk.

Míg mások álmainak kívülről való objektív követése ma még nem megvalósítható, olyan technikák viszont léteznek, amelyekkel némi gyakorlás árán irányítani tudjuk álmainkat. A „tudatos álmodásnak" ma hatalmas irodalma van, és úgy tűnik, sok embertársunk képes rá, hogy álmait befolyásolja és ebben a formában különböző, akár transzcendens élményeket is átéljen. Terápiás eszközként is használják az álmok külső irányításának módszerét.

Egy német pszichiáter, Hans Kari Leuner által az ötvenes években kidolgozott metódus, az úgynevezett katatím imaginációs technika segítségével, a képzett terapeuta által javasolt tartalmakat éli át egyfajta tudatos álomban a páciens, és gyógyulhat meg álombéli élményei segítségével.

Hogy mi lehet az evolúciós funkciója, értelme az álmoknak, amelyek összesen talán több évet is kitesznek életünkből? Simor Péter többféle választ is lehetségesnek tart. A legvalószínűbb, hogy bonyolult agyunk működésének egyfajta melléktermékével állunk szemben, központi idegrendszerünk, kikapcsolni nem tudván, álomképeket rajzol tudatunkba. A „mellékesen" keletkező álmainkat pedig bátran kiaknázhatjuk fantáziánk gazdagítására, önismeretre vagy lelki gyógyulásra is. Emellett lehetséges, hogy álmaink egyfajta mentális játszótérként, valóságszimulációs játékként szolgálnak, ahol tét nélkül begyakorolhatjuk, hogy milyen is átélni fenyegető vagy örömteli helyzeteket.