Harminc stroke-ágyat venne át a Szent János Kórház az OPNI-tól.
Kázmér Tibor főigazgató szerint egészségbiztosítási finanszírozást, elegendő orvost és ápolót is kapniuk kellene, és szükségük lenne négy, esetleg hat intenzív ágyra is. A kórház mindent megtesz, hogy a plusz ágyaknak, illetve a betegeket ellátó szakembereknek helyet adjon. Az erről szóló javaslatokat Kázmér Tibor tegnap estig várta a kórház vezetőségétől - írja a Magyar Hírlap.
Mivel a János kórházban eddig is gyógyítottak agyi katasztrófa sújtotta betegeket, a terv megvalósulásával ott szabályos stroke-centrum jöhetne létre az OPNI megszűnő központja helyett.
Szolnoki Andrea, a fővárosi közgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke a Budán élők stroke-ellátásának érdekében támogatja az elképzelést. Tasnádi Zoltán miniszteri megbízott a lapnak elmondta, a pesti oldalon lévő Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet szerepel az OPNI stroke-ellátások befogadójaként. Az Amerikai úton azonban egymilliárdos átalakításra van szükség, ami a legjobb esetben is még másfél évet vesz igénybe. A biztos szerint a János kórház több mint száz neurológiai ágya - megfelelő szakmai bővítéssel - jó alap egy átmeneti stroke-központ létrehozásához.