Sopsits Árpád Fekete angyal címmel darabot írt és rendezett arról a nővérről, aki sok gyógyíthatatlan beteget küldött a halálba.
A bemutatót ma tartják a Budapesti Kamaraszínház Ericsson Stúdiójában. A rendező a Népszavának adott riportban elmondja, örökké aktuális a téma, őt egy személyiség rajza érdekelte a történetből.
Mint ismert, egy nővér a halálos betegeket átsegítette a másvilágba. Az alaptörténet felhasználásával egy fikciót állított fel a rendező, amely sok ponton találkozik a valósággal, miközben songok-dalok is vannak benne. Sopsits Árpád úgy látja, a hatályos törvények értelmében, amit a nővér tett, nem eutanázia, hanem gyilkosság. Három fázison megy át nála a lány, akit érzékeny embernek tart. Még senki nem tudott válaszolni arra, hogyha addig rendesen gyógyított, a hatodik évben miért kezdett el gyilkolni.