A termékhamisítás elleni fellépés megerősítéséről állapodott meg kínai útján Kovács László, az EU adó- és vámügyi biztosa.
Az Európai Bizottság magyar tagja abban egyezett meg az új kínai vámügyi miniszterrel, hogy közös akciótervet dolgoznak ki, amelyet a remények szerint az év végi EU-Kína csúcs hagy jóvá. Az unióban lefoglalt kalózáruk 80 százaléka Kínából származik.
A hamisítás terjedése már régóta nem csupán jogi probléma. Veszélyezteti a tagállamok, valamint az unió vám- és adóbevételeit, az eredeti termékek gyártóinak nyereségét és versenyképességét, tízezerszámra szüntet meg munkahelyeket, miközben biztonsági és egészségügyi problémákat is generál, hiszen a hamis gyógyszerek, élelmiszerek, játékok és autóalkatrészek a fogyasztók biztonságát, egészségét, időnként életét is veszélyeztetik.
Az EU 2005-ben vám-együttműködési megállapodást írt alá Kínával, s azóta Peking tett is lépéseket - ismerte el a biztos. Bűncselekménnyé nyilvánította a kalóztermékek gyártását és forgalomba hozatalát, s bevezette az exportellenőrzést, szintén a hamis áruk kiszűrése céljával.