Igaz történet: Igenis, lehet vakon dolgozni

Szükség is van erre, hiszen a fogyatékkal élők közül is a látássérült és a vak emberek találnak legnehezebben munkát – írja a hvg.hu portálja.

Zsolt már egészen kicsi korában látási nehézségekkel küzdött. A hivatalos diagnózis szürkehályog volt, ami lefogta az éleslátását, így ötéves korában megműtötték. A beavatkozás segített valamennyire a helyzeten, így Zsolt az általános iskolát és a gimnáziumot is integráltan végezte, látókkal együtt. Úgy élt, mint a többi gyerek: tanult, játszott, sportolt. Ez utóbbinak sokat köszönhet – mint mondja –, hiszen a későbbiekben, mikor már elvesztette a látását, a jó fizikum sokszor a segítségére volt. A gimiben ugyan voltak a látás szempontjából jobb és rosszabb időszakok, a tendencia nem volt biztató.

Egyre inkább romlott a látása, egy idő után már nem volt mindegy, hogy honnan jön a fény és milyen erősen. Az olvasás akkor már egyáltalán nem ment neki és a tükörben sem látta önmagát. 17 évesen újabb műtétre került sor.

Habár látásának elvesztése lassú folyamat volt, Zsolt sosem gondolta volna, hogy egyszer végleg megvakul. De mikor ez mégis bekövetkezett, nem esett kétségbe. Amint mondja, kellett ugyan neki néhány hónap, amíg felfogta, hogy mi történt vele, de már akkor is előre tekintett. A Vakok Állami Intézetében részt vett egy elemi rehabilitációs tanfolyamon, ahol elsajátította a többi érzékszerv kihasználásának gyakorlati alapjait, megtanították a fehér bot használatára, a közlekedésre és az önellátásra. Mivel a tükröt már előtte sem látta, borotválkozni például már korábban megtanult. Az önálló közlekedés megtanulása fontos volt számára, így Zsolt egyre nagyobb távolságokat tűzött ki maga elé.

A rehabilitáció lelki oldalról is segített neki feldolgozni a történteket, a barátokról és a családjáról nem is szólva, akik végig mellette álltak. Egy vak embernek azonban meg kell tanulnia teljesen önállóan létezni, így Zsolt elkezdett célokat kitűzni maga elé.

Már látása elvesztése előtt masszőrként dolgozott, ezt a későbbiekben is folytatta, ám közben egyre inkább érezte, hogy új kihívásokra van szüksége. Elvégezte az ELTE-n a szociális munkás főiskolai képzést, majd kétéves kiegészítő képzésként a szociálpolitika szakot is. 2007 óta dolgozik a Vakok Állami Intézetében foglalkoztatásszervezőként, ahol más látássérülteknek segít munkát találni olyan szervezetekkel együttműködve, mint például a Fogyatékosság-barát Munkahely Programot működtető Salva Vita Alapítvány.

Zsolt, aki pályaorientációs tanácsokat ad, részt vesz a programszervezésben és kapcsolatokat épít ki a munkáltatókkal - saját példáján keresztül is igyekszik megmutatni, hogy attól, mert valaki nem lát, meg tud oldani feladatokat, csak másképp, mint a látók.

A látássérültek hátrányban vannak a munkaerőpiacon még a más fogyatékossággal élőkhöz képest is, a legrosszabb helyzetben pedig azok vannak, akik teljesen elveszítették a látásukat. Míg a látásmaradvánnyal élők felé viszonylag nyitottak a munkáltatók, a vakoktól sok esetben elzárkóznak, pedig ahhoz, hogy látássérültet alkalmazzunk, nem kellenek nagy változások. Nem kell akadálymentesíteni vagy átépíteni az irodát, csak oda kell figyelni bizonyos dolgokra – mondta Szabóné Berta Irén, a Vakok Állami Intézetének igazgatója, Zsolt főnöke.

Szerencsére pozitív a tendencia a munkáltatói oldalon, hiszen évről évre egyre több cég alkalmaz fogyatékkal élő munkavállalót. Idén decemberben 14 újabb szervezet lépett be a Fogyatékosság-barát Munkahely díjjal rendelkezők sorába – többek között a Vakok Állami Intézete is –, velük együtt összesen 64 szervezet büszkélkedhet az elismeréssel, amit 2010 óta a Salva Vita Alapítvány ad át minden évben.