Ma az orosz Lytech cég vezetőjének meghallgatásával folytatódik a Diagon-per.
Falus Ferenc nyakig süllyedt az évtized ipari kémbotrányába
Ma az orosz Lytech cég vezetőjének meghallgatásával folytatódik a Fővárosi Bíróságon a rendszerváltás utáni időszak egyik legnagyobb gazdasági bűnügyének pere. Éppen három éve, májusban fogták el a Ferihegyi repülőtéren az orvosi laborokban használt vegyszereket gyártó magyar tulajdonú világcég, a Diagon Kft. korábbi vezető beosztottját, H. Sándort, aki a vád szerint bűntársával, a szintén exdiagonos T. Lajossal több ezer oldalnyi technológiai és üzleti titkot, teljes ügyféllistákat és az oltalom alatt álló recepturak leírásának egész sorát igyekezett átjátszani a vállalat magyar konkurensének és a Diagonnal korábban közös gyáralapításra készülő befolyásos orosz cégnek, a Lytechnek. A vád szerint 4,1 milliárd forintos kárt okoztak a magyar társaságnak.
A kémügy előző tárgyalásain megismert, illetve a vádirathoz csatolt dokumentumokból kirajzolható a feltételezett ipari kémek és megbízóik mögött feszülő kapcsolati háló. Ennek szálai a Gyurcsány-Bajnai-kormányzat embereihez, az elmúlt nyolc év botrányaiból jól ismert üzletemberekhez, illetve a nyáron menesztett tiszti főorvoshoz, Falus Ferenchez vezetnek. A Diagonnal még a botrány kipattanása előtt, igazságügyi szakértők segítségével megszerezték H. Sándor teljes levelezését. Így került a bizonyítékok sorába az a levél, amelyet a kémügy kulcsfigurája, az orosz politikai és üzleti életben is kiváló kapcsolatokkal bíró lobbista, K. József küldött szét a ferihegyi letartóztatást követő ötödik napon.