A korábbi szabályozás szerint egy kórháznak egy védőnőt kellett alkalmaznia
Előfordulhat, hogy a kórházban töltött idő alatt a kismama nem tudja igénybe venni a kórházi védőnő segítségét – tudta meg egy olvasói panasz kapcsán a baon.hu portálja a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályán. A kecskeméti megyei kórházban egyetlen védőnő dolgozik, így előfordulhat, hogy a hétvégén szülő anyukákkal nem tud találkozni. A korábbi szabályozás szerint egy kórháznak egy védőnőt kellett alkalmaznia. A minimumfeltételeket előíró jogszabály nemrég módosult, figyelembe véve a születésszámot.
Eszerint most évi 1000–2000 szülésszámnál egy, 2000–3000 szülésszámnál két védőnőt kell alkalmazni a szülészettel bíró kórházaknak. Háromezer szülés/év felett három védőnőt kötelező alkalmazni, és minden további ezer szülésnél 1–1 fővel növelni a védőnők számát Kecskeméten évente több mint kétezer kisbaba születik, így különösen indokolt, hogy egy helyett két védőnő dolgozzon a kórházban – mondta el a lapnak Vásárhelyi Erzsébet, megyei vezetővédőnő.
A szakember hozzátette: a szoptatásra való felkészítés elsősorban nem a kórházi védőnők feladata, hiszen erre a kórházban töltött néhány nap nem is lenne elegendő. Ez egy folyamat, amely a szülésre, szoptatásra való felkészítéssel kezdődik, még a várandóság időszakában. A kórházi védőnő a gyakorlati segítség lehetőségét biztosítja, ha van rá mód. Babák, mamák, védőnők - a teljes cikkben