A vitairat által kijelölt földrajzi körzetek véglegesítésére még fél évre van szükség.
Szócska Miklós országjáró körútjának állomásain lassanként kiderült: az egészségügy átszervezését célzó Semmelweis Terv olyannyira felvetésjellegű, hogy még hónapokig minden képlékeny, amit abban megfogalmaztak. Erre lehet legalábbis következtetni abból, hogy az államtitkár az utóbbi hetekben egyre gyakrabban ejtett el olyan megjegyzéseket, melyek szerint a vitairat által kijelölt földrajzi körzetek véglegesítésére még fél évre van szükség, a betegszervezési rendszer kialakításához a szakmai munka pedig újabb hónapokat vesz igénybe.
Ennek ellenére várhatóan március első hetében kormányhatározattá érik az országos egészségügyi koncepció, Szócska ígéretei szerint pedig májusra az első jogszabálytervezetek is megszülethetnek és az „első igazán komoly döntéseket is megpróbálják meghozni".