Tévedésből „rossz" embert hallgatott ki a rendőrség az Uzsoki utcai kórház gyanús halálesetei utáni nyomozásban.
Az origo.hu információja szerint a nyomozók dr. Márkus Attilát akarták kikérdezni, aki egy orvosi szaklapban publikált cikket a végstádiumban lévő rákos betegek szándékos és rendszeres morfium-túladagolásáról. A rendőrök azonban az érintett névrokonát hívták be kihallgatásra, aki szintén orvos. A férfit két és fél órán keresztül hallgatták ki, majd elengedték.
Márkus Attila szerint azért keverhették össze a cikk szerzőjével, mert mindketten orvosok, de az ő neve gyakrabban előfordul az interneten - írta az újság.
Egy jelenleg is zajló perben öt gyanúsítottat, köztük az Uzsoki utcai kórház volt onkológus főorvosát vádolják gyógyszerek eltulajdonításával és illegális kereskedelmével - közölte tegnapi számában a Magyar Hírlap. A vád szerint a bűnszövetkezet csaknem harmincmillió forint értékű, szigorúan nyilvántartott onkológiai gyógyszert, úgynevezett citosztatikumót szerzett meg kórházakból és adott el a feketepiacon.
- Az egészségügyi államtitkárságnak azonnal vissza kell utasítani azt, hogy a magyar egészségügyben „sorozatgyilkosok" dolgoznak - mondta Cser Ágnes, az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Cser úgy véli: az ágazat vezetésének meg kell nyugtatnia a közvéleményt, hogy ez az eset, ha meg is történt, akkor is elszigetelt és egyedi jelenség. Véleménye szerint az ágazat munkavállalói ellen lejárató kampány zajlik, az eset pedig arra is rámutat, hogy egészségügyi szolgáltatások ellenőrzése nem megfelelő - tette hozzá a szakszervezeti vezető.