Azt, hogy mely állomások kapják az új autókat, ma még nem lehet tudni.
Végre behozhatja többletforrásokból a lemaradását az Országos Mentőszolgálat. Főleg a járműpark szorul felújításra, de 22 új mentőállomást is terveznek megépíteni.
- A megyeszékhelyen a legnagyobb szükség a gépkocsik cseréjére van – mondta Csató Mónika, az Egri Mentőállomás vezetője. - A hatból két autó kivételével elöregedett járműparkról beszélhetünk, hiszen a kocsik életkora már a 9-10 évhez közelít éppen. Ezt a központi pénzek mellett alapítványi források segítségével tudták elérni.
Szabó László, a Hatvani Mentőállomás vezetője is az új mentőautók beállítását tartotta a legsürgősebb teendőnek. Három járművük közül egy eléri idén a tízéves kort Erre a népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálat - külön vizsgálatot követően - adhat még egy év plusz hatósági engedélyt.
Jelentős összeg még, amivel bővülnek a hazai mentőszolgálat lehetőségei az idei növekményen túl, az az 1,7 milliárd forint, amely az egészségügyi tárca költségvetésében külön tétel mentőautók beszerzésére. E pénzből közel száz jármű szerezhető be. Abból a 850 millió forintból pedig, ami az elmúlt évi költségvetésből december végén az Országos Mentőszolgálathoz került esetkocsik beszerzésére, 40 új speciális járművet tudnak szolgálatba állítani. - Várhatóan ezek a kocsik nyáron rendszerbe állíthatók. Azt, hogy mely állomások kapják, ma még nem lehet tudni, de biztosan jut belőlük Heves megyébe is, mint ahogyan az említett száz mentőkocsiból is - tájékoztatott Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs és PR-igazgatója.
Ötvenből kettő, százból öt
Várhatóan az 50 új esetkocsiból Borsod-Abaúj-Zemplénbe 2 kocsi kerül, a 2011 nyár végére megérkező 100 új mentőgépkocsiból pedig 5 kerül a megyébe. Ezen túl, ha megnyílik egy uniós pályázat, további 200 új mentőgépkocsi vásárlására lesz lehetőség, akkor ebből megyénkbe 10-15 gépkocsi várható.