A siroki praxis eszmei értéke 10-12 millió forint lenne, ezt egy kezdő orvos aligha tudná megfizetni.
A háziorvosok átlagéletkora magas, a nyugdíjba vonulók pótlása egyre több településen nehézségekbe ütközik, így az ellátórendszer összeomlás előtt áll - derül ki az Állami Számvevőszék vizsgálatából, amelynek során a háziorvosi ellátás 2005 és 2010 közötti működését és pénzügyi feltételrendszerét ellenőrizték. Ebben szerepel az a megállapítás is, miszerint csaknem 220 ezer magyar állampolgár él olyan településen, ahol nincs állandó háziorvos.
Az országos adatokhoz hasonlóan Heves megyében sem túl rózsás a helyzet. Dr. Kristofori György, Sirok vállalkozó háziorvosa idestova harminc éve gyógyítja a település betegeit. 63. életévében jár, így örömmel élvezné a nyugdíjasok életét, ám nem teheti. Kétezer beteggel tart rendszeres kapcsolatot, s megállás nélkül dolgozik. Arra a kérdésre, mikor megy nyugdíjba, nem tud válaszolni. Meséli, hogy 130 ezer forint nyugdíjból lehetetlen megélni a már megszokott nívón. Eladná jól kiépített praxisát, azonban arra nincs vevő. A fiatal orvosok inkább külföldre mennek dolgozni, hiszen egy vidéki háziorvosi státusz nem sokat hoz manapság a konyhára.
A siroki praxis eszmei értéke egyébként kb. 10-12 millió forint lenne, ezt egy kezdő orvos aligha tudná megfizetni. Kristofori doktor úgy véli, az elöregedési folyamat, az orvoshiány csak akkor fordítható meg, ha a kormány elszánt a fiatal orvosok motiválására.
Dr. Dérer István, az OEP Észak-magyarországi Területi Hivatalának igazgatójának véleménye szerint országosan jellemző a praxisok elöregedése, melynek összetett gazdasági és képzési okai vannak. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár abban érdekelt, hogy a háziorvosi körzetek betöltötték legyenek, s ennek keretében a lakossági alapellátás kulcspozíciójában tevékenykedő orvosok a rendelkezésükre álló - központilag meghatározott - forrásokhoz időben hozzájussanak. Tény, hogy a nyugdíjkorhatárt betöltő szakemberek szinte kivétel nélkül arra panaszkodnak, hogy hiába vágynak a pihenésre, dolgozniuk kell, mert nincs utánpótlásuk, praxisaikat nem tudják eladni, mert a fiatalabb orvosok képtelenek lennének azokat megvásárolni.