A tavalyi eredménycsökkenés nagyobbik felét a hazai gyógyszerár-szabályozás okozta.
Megértőek voltak a Richter részvényesei azzal kapcsolatban, hogy a társaság osztaléka az egy évvel korábbi 690-ről 450 forintra csökkent papíronként. Az összesen 16,2 milliárdos tavalyi eredménycsökkenés nagyobbik felét a hazai gyógyszerár-szabályozás okozta.
Törésként értékelte a 2007-es évet Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója a társaság tegnap délután tartott éves közgyűlésén. A gyógyszergyár lényegében változatlan, 171 milliárd forintos árbevétel mellett 26 százalékkal csökkenő, 34,8 milliárd forintos üzemi és a 2006-ostól 28 százalékkal elmaradó, 35,5 milliárd forintos adózott eredményt ért el. Ez utóbbi az egy évvel korábbi csaknem 51 milliárdhoz képest 16,2 milliárdos visszaesést jelent, amiből 8,2 milliárd forint a gyógyszerpiac átalakítását célzó hazai kormányzati intézkedéseknek, nyolcmilliárd pedig a devizaárfolyamok kedvezőtlen változásának tudható be. A siralmas hazai piaci helyzettel szemben tavaly nagyon jól alakult az export, ugyancsak kedvező, hogy tovább emelkedett az árbevételen belül a nőgyógyászati termékkör aránya.
A sok nehézség ellenére pozitívumokat is hozott az elmúlt év, ilyen volt az új kémiai kutatóközpont átadása, illetve a társaság nemzetközi pozíciójának megerősítése a Polpharma-akvizíció révén. Ez utóbbival kapcsolatban elhangzott, hogy az első félév végén várják a tranzakció lezárásához szükséges jóváhagyást, amelynek révén a Richter-csoport árbevétele 1,6 milliárd, kapitalizációja pedig ötmilliárd dollárra nőne. A régióban a Richter költi a legtöbbet k+f-re, tavaly 17 milliárd forintot, árbevétele tíz százalékát fordította ilyen célra (utána regionális szinten a Krka és az Egis következik).
A Richter továbbra is az organikus növekedésre helyezi a hangsúlyt, amihez jól megválogatott akvizíciók kapcsolódnak, de csak annak érdekében, hogy a társaság elérje a megfelelő méretnagyságot. Célkeresztjében továbbra is a szteroidkémia szerepel, emellett a központi idegrendszeri területre koncentráló originális gyógyszerkutatás is kiemelt szerepet kap.
A következő öt-tíz évben ezenfelül a Richter szeretne egy megfelelő biotechnológiai termékvonalat kiépíteni, ami magas hozzáadott értékű termékekkel egészítené ki a jelenlegi palettát.