Probléma, amibe belerokkanhat a magyar egészségügy

Több tényező egyszerre feszíti szét az egészségügyi rendszereket és igaz ez Magyarországra is. Az egyik ilyen, amiről idehaza kevés szó esik: a társadalom idősödése. Bodrogi József egészségügyi közgazdász a Portfolio-nak adott interjújában ezzel kapcsolatban arra mutatott rá, hogy nagyon kevés figyelmet fordítunk az élet utolsó szakaszára és annak egészségügyre gyakorolt hatására. Szerinte Magyarországon érdemben ezzel a kihívással senki sem foglalkozik, ezért az időskori ellátások epicentruma az egészségügy, miközben ez a legdrágább ellátási forma.

Miért fenntarthatatlan az egészségügy rendszere szerte a világon, miért óriási kihívás hosszú távon is jól működő rendszert alkotni?

Magyarország nincs egyedül, minden országnak fáj, hogy honnan varázsolja elő a hatalmas mennyiségű pénzt, ami az egészségügy finanszírozásához szükséges. Az egyik oka, hogy az igények folyamatosan emelkednek, mindenki azonnal szeretné a legjobb orvost, a legmodernebb technológiát, de közben a lehetőségek ezzel nem képesek lépést tartani. Vagyis az igény és a lehetőség közötti olló egyre csak nyílik.

A másik ok, hogy az egészségügyi kiadások gyorsabban növekednek, mint az országok gazdasági teljesítménye. 1960-90 között az OECD-országokban 2,2%-kal nőtt évente átlagosan a GDP, az egészségügyi kiadások pedig 3,3%-kal átlagosan. Ezt a következő 40 évre extrapolálva látható az igazi feszültség. 2000 után az arányok csak rosszabbak lettek: az egészségügyi kiadások növekedési üteme 4,8%-ra gyorsult, a GDP növekedési üteme viszont a válság miatt 1,6%-ra mérséklődött.

Melyek azok a trendek, amelyek szétfeszítik az egész rendszert?

Az egyik legfontosabb ok, hogy a technológiai költségek – gondolok itt a fejlett gyógyszeres terápiákra, a diagnosztikára, az orvosi műszerekre, valamint az informatikára - az egekbe emelkedtek, de nyilván ennek nemcsak a hátrányait érzékeljük.

A másik lényeges probléma pedig a társadalom idősödése. Fontos látni, hogy a 65 év alattiak és 65 év felettiek közötti egészségügyi fogyasztás aránya 1:4.

Eközben viszont nagyon kevés figyelem fordul az élet utolsó szakaszára, annak az egészségügyre gyakorolt hatására.

Idehaza is ez a helyzet?

Nem meglepő módon Magyarországon ezzel érdemben senki nem foglalkozik. Ennek köszönhető, hogy az időskori ellátások elsődleges epicentruma az egészségügy, holott ennek nem így kellene lennie, mert az a legdrágább. És közben bajban vagyunk, mert nem is tudjuk, hogy milyen rendszerekkel kezeljük ezeket a problémákat. A világban van egy eltolódás az aktív ellátás, valamint a szociális szektor között.

A legfejlettebb országokban kezdtek el tudatosan az end of life témájával foglalkozni.

A fejlett világban miben tartanak előrébb?

Angliában és Amerikában például azt próbálják meghatározni, hogy mi is valójában az end of life tartalma, milyen betegségek jelentkeznek jellemzően, például mozgásszervi betegségek (derék, láb), vagy központi idegrendszeri. Ezek közül három betegséget szoktak kiemelni, a demenciát, annak egy speciális fajtája az Alzheimer-kór és a Parkinson. A demencia olyan súlyos gond Nyugat-Európában, hogy a kórházi büdzsék egyhetede, egynyolcada már erre megy el úgy, hogy semmi esély nincs arra, hogy az embert meggyógyítsák. Az egészségügy ápolja ezeket a betegeket. De közben a döntéshozók észlelték, hogy mennyi pénzt költenek el, és feltették azt a kérdést, hogy mi az eredménye. A demencia ellen jelenleg nincs ellenszer. Tudják, hogy mi az a mechanizmus, ami miatt kialakul, de nincs rá gyógyszer. Magyarországon meg úgy teszünk, mintha ez teljesen rendben lenne.Az állami közfinanszírozásban nem alakultak ki azok a struktúrák, amik a geriátria kérdéseit kezelnék. Továbbiak a cikkben