Csaknem harminc rákos beteget hagyott maga után a zagyvaszántói azbesztgyár, közülük tizennégyen már meghaltak.
A szakértők a Heves megyei üzem bezárását követően kizárták, hogy káros anyag kerülhetett a levegőbe, így a felelősségre vonás is elmaradt. Időközben a kormány is lépett, több mint egymilliárd forintból kármentesítik a területet. Ígéretek szerint az azbesztmentesítés szeptemberre fejeződik be – írja a Hír TV tudósítása nyomán az mno.hu portálja.
A zagyvaszántói azbesztgyár az 1970-es években kezdte meg működését. Az egykori üzem falain még ma is olvashatók a tűzálló cementet reklámozó hirdetések. A gyár hegymagas törmeléket és huszonnyolc rákos beteget hagyott maga után. Közülük tizennégyen már meghaltak.
Amikor az Európai Unió betiltotta az azbeszttartalmú termékek gyártását, a zagyvaszántói gyár is bezárhatta kapuit és elkezdődött a bontása. A szakértők kizárták, hogy káros anyag kerülhetett a levegőbe, így a felelősségre vonás is elmaradt. 2011-ben a területet egy budapesti kft. vette meg, a cég a bontást alvállalkozókra bízta, akik nem tartották be az előírásokat. A kft. ügyvezetőjének hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt kell majd bíróság elé állnia, a daganatos megbetegedésekért azonban nem vonják felelősségre. A szakértő most olyan porszennyeződést nem tud kimutatni, ami indokolta volna ezeket a megbetegedéseket – nyilatkozta Konkoly-Thege László, a Heves Megyei Főügyészség szóvivője, hozzátéve azt is: az azbesztgyár egykori vezetőinek sincs mitől tartaniuk. A cementgyár működésének idejére visszavezethetően már azért nem indítható nyomozás, mert az a gyanúhoz igazodóan már elévült a bűncselekmény büntethetősége.
Az azbesztet is tartalmazó bontott törmelék hegyekben áll még a telephelyen. A rákkeltő sitt elszállítása megkezdődött, a talajt pedig 10 centiméter mélyen kicserélik. A lakók ettől függetlenül nem nyugodtak meg.