„A szaktárca a szavak szintjén azt támogatja, hogy egy pusztán adminisztratív központ létesüljön, de egyeztetés a javaslatunkról még nem volt."
Közleményben mutatott rá a Magyar Pszichiátriai Társaság arra, hogy a szcientológia egyház alapítványa az a szervezet, amely kampányszerűen támadja a megszüntetett Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet (OPNI). Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány az Országos Sajtószolgálaton keresztül április óta tucatnyi nyilatkozatot bocsátott ki. Az anyagok mindegyike hevesen támadja a klasszikus pszichiátriát és annak fellegvárát, az utóbbi egy év alatt a kormány által szétvert, kiürített OPNI-t. A cikkek, konkrétan az intézményben állítólagosan beszerzett maradandó károsodásokról, elektrosokk következtében megvakult páciensekről és a „pszichiátriai kezelések alternatíváiról szólnak". Az alapítvány „további információkért" a Citizens Commission on Human Rights (CCHR) világhálós honlapjához igyekszik terelni az olvasókat. Ebből nyilvánvalóvá válik, hogy az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány annak a CCHR nemzetközi szervezetnek a magyarországi egysége, amelyet 1969-ben a szcientológia egyház hozott létre.
Ismert, hogy a szcientológia egyház támadja a pszichiátriát. A Nemzetbiztonsági Hivatal által társadalomra veszélyes csoportként körülírt vallásszervezet méregtelenítő és vitaminkúrákat, mentális tréningeket, a „lélekgyötrelmek" feltárását hazugságvizsgálóval ajánl terápiaként. A Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) elnöksége közleményében felidézi, hogy az OPNI-val kapcsolatos médiavitát tematizálni próbáló alapítvány a szcientológia egyház egyik szervezete.
Harmatta János pszichoterapeuta, az MPT elnöke a lapnak megerősítette: nem kívánnak polemizálni a vallásszervezettel. Mint ismert, Szabó Máté ombudsman a betegek sorsára tekintettel nevezte aggályosnak az OPNI előkészítetlen bezárását. Kérdésünkre, mi az esélye annak, hogy a Székely Tamás-féle egészségügyi tárca az MPT minapi javaslatát megfontolva új adminisztratív és ellátási központot hozzon létre. Harmatta azt felelte: „A szaktárca a szavak szintjén azt támogatja, hogy egy pusztán adminisztratív központ létesüljön, de egyeztetés a javaslatunkról még nem volt."