Súlyos az alultápláltság ára

Súlyos társadalmi hatásai ellenére még a szakmabeliek sem veszik elég komolyan az alultápláltság problémáját, pedig megfelelő prevencióval és átgondolt szabályozással a betegek és az időskorúak egészségi állapota nagymértékben javítható lenne. Az erre fordított költségek jelentős mértékben megtérülnének a szükségtelen egészségügyi többletkiadások és a nem megfelelő kórházi táplálással együtt járó pazarlás elkerülésével – írja a Világgazdaságban megjelent cikkében Dr. Katona Beatrix, a MAGYOSZ tápszerszekciójának elnöke.

Tavaly júniusban, a cseh EU-elnökség idején orvos szakértők, egészségügyi hivatalnokok és a legfontosabb egészségügyi szervezetek vezetői elfogadtak egy nyilatkozatot, melyben rögzítették, hogy a malnutritio - beleértve a betegséghez kapcsolódó alultápláltságot - sürgető népegészségügyi és egészségügyi probléma az uniós tagországokban. Az európai malnutritio prevalencia adatbázis szerint ugyanis az otthon ápoltak 5-15, a kórházi felvételre kerülő betegek 40 és a szociális otthonban élők 60 százaléka alultáplált. Az alultápláltság ráadásul egy nagy-britanniai kutatás szerint megkétszerezi a betegek kezelésének költségeit - arról nem is beszélve, hogy életminőségüket és felépülési esélyeiket is nagymértékben rontja.

Magyarországon még a helyzet felméréséig, az alultápláltak számának pontos meghatározásáig sem jutottunk el. Az alultápláltság következményeit figyelembe véve - szövődmények kialakulása, a fertőzésekre vonatkozó hajlam megnövekedése, a felépülési idő hosszabbodása - nyilvánvaló, hogy e probléma kezelésének elmaradása jelentős mértékben fokozza a betegellátás költségeit, s így komoly terhet ró nemcsak a betegekre, de az egészségügyi finanszírozásra is.

Az alultápláltság kialakulásában számos faktor játszik szerepet, így például a krónikus megbetegedések, az elégtelen tápanyagbevitel, de a szociális elszigetelődés és az autonómia hiánya is az okok között szerepelhet. A leginkább veszélyeztetett társadalmi csoportot az idősek alkotják, akik függetlenül attól, hogy otthon, szociális intézményben vagy kórházban táplálják őket, nagy arányban alultápláltak, és esetükben jelentősen megnő a halandóság és a további betegségek veszélye. Ez pedig annak ismeretében, hogy a népesség egyre nagyobb mértékben öregszik, sötét jövőt vetít elénk.

A helyzetet megnehezíti, hogy az alultápláltság a könnyű visszafordíthatósága és kezelhetősége ellenére nem kapott megfelelő súlyt az egészségügyi szakmában sem: az orvosképzésben csupán néhány előadást szánnak a táplálásterápiára, emellett nincs kifejezetten erre a területre fókuszáló képzés. Az is sajnálatos tény, hogy a kórházak finanszírozásában és működtetésében az élelmezés nem kap kellő figyelmet, holott kulcsfontosságú a betegek gyógyulása érdekében. Mi sem jelzi ezt jobban, mint hogy a napi étkeztetésre szánt költség legfeljebb 550 forint lehet, de a ténylegesen erre fordított összeg van hogy ennek a fele.

Külön problémát jelent, hogy a jelenlegi hazai szabályozás azonos kategóriába sorolja a tápszereket a gyógyszerekkel, holott az előbbiek előállítása és alkalmazása számos ponton eltér a gyógyszergyártás gyakorlatától. A tápszerek az alapanyagaikat tekintve ugyanis inkább tekinthetők élelmiszernek, mint gyógyszernek, és ezt a különbséget az európai uniós szabályozás következetesen figyelembe veszi.

Meggyőződésem, hogy hasznos lenne hazánkban is a tápszerek önálló szabályozása.

Az első és legfontosabb teendő a tápláltsági állapotfelmérések, szűrések bevezetése és rendszeresítése az általános gondozási gyakorlatba: nemcsak speciális esetekben, és nemcsak a betegek elbocsátásakor, hanem éppen a felvételükkor lenne fontos egy táplálkozásügyi felmérés elvégzése, melynek alapján megállapíthatók a kockázatok, és az eredményekkel összhangba hozhatók a kezelések. Elengedhetetlen továbbá, hogy a kórházi személyzet, az orvosok és a gondozók is külön figyelmet fordítsanak a betegek egyénre szabott étrendjének biztosítására.