A népesség fogyása az országos és a régiós folyamatokhoz hasonlóan gyorsult.
Jász-Nagykun-Szolnok megye lakossága tovább csökkent, a népességfogyás pedig az országos és a régiós folyamatokhoz hasonlóan gyorsult. Mindez arra vezethető vissza, hogy a korábbiaknál lényegesen kevesebb gyermek látta meg a napvilágot térségünkben, míg a halálozások száma alig csökkent.
A Központi Statisztikai Hivatal napokban közzétett adatai szerint ugyanis tavaly szeptember végéig közel két és félezer, egészen pontosan 2475 gyermek született a megyében, ami négyszázzal kevesebb, mint egy esztendővel korábban.
Ugyanakkor 4089-en hunytak el, ötvenkilenccel kevesebben mint az előző esztendő, azaz 2009 azonos időszakában. Ez pedig azt jelenti, hogy összesen 1614 fővel lett kevesebb Jász-Nagykun-Szolnok lakossága, a megyében tavaly szeptember végén háromszázkilencvenegy-ezren éltek. Az észak-alföldi régió három megyéje közül továbbra is Szabolcs-Szatmár-Beregben a legkisebb a természetes fogyás.