A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak végén 9,982 millió fő volt.
Nem enyhül a drasztikus ütemű népességfogyás Magyarországon. A KSH előzetes adatai szerint 2011 januárjában folytatódott a születésszám csökkenése, a halálozások száma viszont magasabb volt, mint egy évvel korábban. A születésszám 5,1 százalékkal csökkent, a halálozások száma 2,2 százalékkal nőtt a 2010. januárihoz viszonyítva. A természetes fogyás 4168 fő volt, 665-tel több az egy évvel korábbinál.
A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak végén 9,982 millió fő volt. A házasságkötések hosszú időszak óta tartó hanyatlása az elmúlt év szeptemberében megállt, 2010 utolsó negyedévében pedig átlagosan 7,3 százalékkal több házasságkötés történt, mint egy évvel korábban. Az emelkedő irányzat folytatódott, a 2011 első hónapjában kötött 1019 házasság 72-vel, azaz 7,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Amennyiben ez tartós folyamatnak bizonyul, hatása érezhetővé válhat a születésszámban is, és ezt segítheti a gyerekek után járó, a korábbinál jelentősebb támogatás is.