A törvény lehetőséget biztosít arra, hogy a védőnői szolgálatra járó állami finanszírozást ne csak az önkormányzatok, hanem az erre a célra létrehozott vállalkozások is megkaphassák. A védőnői szolgálat „kiszervezésének" gondolata a félegyházi önkormányzat tavaly elfogadott szigorú kiadáscsökkentési tervével együtt látott napvilágot. A védőnők arra várnak, hogy az önkormányzat kiírja a közbeszerzést.
Megközelítőleg 10 ezer gondozottat lát el a 14 félegyházi védőnő. Közülük néhányan elmondták, bizonytalanná teszi helyzetüket, hogy nyilatkozatot kellett aláírniuk, melynek értelmében ha vállalkozásban folytatják tevékenységüket, akkor bérleti díjat kell fizetniük az eszközökért, az irodákért, még az orvosokkal közösen használt tanácsadóért is. Úgy tudják, más településeken térítésmentesen használhatják a védőnők az eszközöket és irodákat és a vállalkozó háziorvosoktól sem kér pénzt az önkormányzat.
Ennek kapcsán
dr. Nánási Éva aljegyző elmondta: először is az OEP-finanszírozás maximális kihasználása miatt módosítani kellett a védőnői körzeteket: egyenlően kellett elosztani a körzetek közt a gyereklétszámot. Ezt követően az új körzetekre külön-külön új működési engedélyt kellett kérni az ÁNTSZ-től. Jelenleg az új működési engedélyekre vonatkozó finanszírozási szerződés előkészítésén dolgoznak. Bízik benne, hogy legkésőbb februárban kiírhatják a nyilvános közbeszerzést, melynek lebonyolítása, a kötelező határidők miatt két hónapig is eltarthat.
A nyertes pályázónak az összes engedélyt újból meg kell szereznie, ami azt jelenti, hogy akár az év közepéig is elhúzódhat a védőnők ügye. Az aljegyző cáfolta, a védőnői státuszok esetleges leépítését, valamint azt is, hogy a védőnői szolgálat működtetéséhez szükséges tárgyi feltételeket az önkormányzat ne biztosítaná, hiszen jelenleg is van működési engedélyük.