A műszerparkot többnyire adományokból fejlesztik, a most megvásárolt betegfigyelő monitorra eddig még nem futotta.
Dr. Saada Eyad, a kórház gyermekosztályának főorvosa a Weborvosnak elmondta: a debreceni székhelyű Szeretet és Gondoskodás Alapítvány gyűjtésének köszönhetően 1,2 millió forintot kaptak újévi ajándékként a betegfigyelő monitor megvásárlására. Az adományt fél millió forinttal megtoldotta a kórház, illetve fenntartója, a Nógrád megyei közgyűlés.
Nógrádban egyedül itt, a salgótarjáni kórházban működik koraszülött, illetve patológiás osztály, ahol évente 250 csecsemőt segítenek át az első napok, hetek, illetve hónapok nehézségein. A műszerparkot többnyire adományokból fejlesztik, a most megvásárolt betegfigyelő monitorra eddig még nem futotta.
Hogy mennyire jó helyre került a pénz ez alkalommal, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy néhány órával a monitor beüzemelését követően egy alig félkilós, besárgult koraszülöttet szállítottak Balassagyarmatról vércserére az osztályra, s máris használatba került az új műszer. Másnap pedig egy pásztói tüdőgyulladásos koraszülött felügyeletét biztosították ugyanezzel, eredménnyel.