A Központi Technológiai Tömb építésének folyományaként a járóbeteg-szakellátást is egységesítik és centralizálják.
A TIOP 2.2.4/09/1 konstrukció „A" komponense esetében a Bíráló Bizottság javaslata alapján 3 220 960 537 forintos támogatásban részesült a Szent Pantaleon Kórház az új műtéti tömb létrehozására. A pályázó Dunaújváros Önkormányzata az elnyert támogatáshoz 320 millió forint önrészt biztosít, így a projekt összesen több mint 3,5 milliárd forintból valósul meg 2013 végére.
A projekt keretében a Szent Pantaleon Kórházban a főépülethez csatlakozva új, a legmagasabb technológiai színvonalat igénylő ellátásoknak és szolgáltatásoknak helyet adó központi műtő, központi sterilizáló, központi intenzívellátó egység és diagnosztikai blokk – Központi Technológiai Tömb (KTT) – épül meg. Ehhez összességében bruttó 930 500 000 forint értékű gép-műszer beszerzése valósul meg, ezek közül a legnagyobb értékűek a KTT-ben kapnak helyet.
A meglévő épületben széttagoltan, osztályos struktúrában, elavult technológiával működő, szeptikus műtőt nélkülöző 11 darab műtői kapacitásból 9 megszűnik. Az osztályokhoz épült műtők megszüntetésével párhuzamosan teljesen elkülönül a fekvő- és járóbeteg-forgalom – az invazív szakterületek osztályos szakambulanciái a KTT diagnosztikai szintjén kapnak elhelyezést.
A jelenleg hatályban lévő minimum rendeletben foglaltaknak a kórház megfelel, a projekt által érintett területeken szükséges orvosi-szakdolgozói létszám rendelkezésre áll.
A fekvőbeteg- és a járóbeteg-szakellátás tevékenységét támogató, központosított modern diagnosztikai eszközpark telepítése és üzemeltetése (röntgen felvételi egység, ultrahang diagnosztika), a radiológiai diagnosztika egységesítése, teljes digitalizálása) is a KTT-ben történik.
A jelenleg három helyen működő képalkotó diagnosztikai egységeket összevonják a diagnosztikai eszközpark fejlesztésével. Ennek köszönhetően KTT-ben – a sürgősségi ellátáshoz térben és folyamataiban is szorosan kapcsolódóan – jelenik meg és érhető el a hagyományos röntgen felvételező és átvilágító, valamint az ultrahang diagnosztika.
Az új intenzív osztály szoros térbeli és szakmai kapcsolatban áll majd a Központi Műtővel és a sürgősségi ellátással. Korszerű eszközparkkal, központi monitorrendszerrel felszerelt, 14 ágyas (azaz változatlan kapacitású) intenzív egységet alakítanak ki, biztosítva a kritikus állapotú betegek, illetve a posztoperatív megfigyelési feladatok ellátását.
A KKT fejlesztésével párhuzamosan, de nem e pályázat támogatásának terhére végrehajtott átcsoportosításokkal, a külső járóbeteg-szakellátási telephelyek megszüntetésével és e tevékenységek centralizálásával a kórház teljes járóbeteg-szakellátási forgalma az intézmény központi épületében jelenik meg. A növekvő betegforgalom miatt az optimális betegutak kialakítása, folyamatos támogatása, a várakozási idő és a sorállások csökkentése érdekében a járóbeteg-szakellátás belépési csomópontjaiban (a központi épületben és a KKT diagnosztikai szintjén) egységes elvek szerint működő központi betegirányító rendszert alakítanak ki.
A KTT fejlesztéseit a hatékony működtetéshez szükséges informatikai fejlesztések egészítik ki, melynek része a PACS rendszer bővítése és elérhetőségének általánossá tétele, az új betegellátó terek integrálása a kórházi informatikai rendszerekhez, továbbá a menedzsmentet támogató vezetői információs rendszer fejlesztése.
Az osztályos struktúrában megszűnő (és a projekt eredményeként a KTT struktúrájában megjelenő) műtőegységek és osztályos szakambulanciák megürülő helyiségeit a kórház többcélúan, a helyi szükségleteknek megfelelően használja fel. A tervezett (nem jelen projekt keretében és támogatásával megvalósítandó) funkciók között osztályos betegvizsgáló, kezelő, valamint adminisztrációs helyiségek kialakítása, illetve a korai rehabilitáció lehetőségének, feltételeinek megteremtése szerepel. A projekt folyományaként, de nem annak részeként – a járóbeteg-szakellátás egységesítése, centralizálása is megtörténik.