Nem a betegek számától függ a rájuk fordítható időtartam, hanem attól, mennyi időt igényel kezelésük.
A svájci modellprogram praxisközösségeiben a többletszolgáltatások közül a gyógytorna az egyik legnépszerűbb program a lakosság körében, akár egyéni, akár csoportos foglalkozásról, akár gyerekekről, akár felnőttekről van szó, derült ki nemrégiben egy szakmai konferencián, ahol Horváth Ágnes, a Borsodnádasdi Praxisközösség gyógytornásza számolt be tapasztalatairól. A praxisközösség négy települést fog össze, sok a hátrányos helyzetű felnőtt, gyermek, akik nemhogy uszodába, de még orvoshoz sem igen jutnak el.
Horváth Ágnes korábban elsősorban kórházi betegekkel foglalkozott, de mindig is érdekelte a prevenció, ezért is csatlakozott örömmel a praxisközösséghez decemberben. A kreativitásnak nincs határa, mondja, hiszen mindent változatosan kell csinálnia, hogy a gyakorlatokba ne unjanak bele a gyerekek, ráadásul minden újnak nagyon örülnek. Bár eleinte tartott tőle, hogy milyen lesz a kórházi munka után a projektben dolgozni, de nem bánta meg a váltást. Minden korosztállyal foglalkozik, a csecsemőktől az idős emberekig, tart egyéni és csoportos foglalkozásokat. Egyéni foglalkozásokon az orvosok által kiszűrt kliensek vesznek részt, nem kell várakozniuk, s ha szakorvosi ellátásra van szükségük, akkor Miskolca utalják őket, s addig sem maradnak ellátatlanul.
A védőnő jelzi, ha legkisebbek között gond adódik, s fontos, hogy a kicsik minél előbb tornázhassanak, fejlesszék a mozgásukat. Ha kell, továbbküldik őket szakorvoshoz, koponya-, csípő-UH-ra vagy szükség esetén kontroll céljából. Különbözik a kórházi gyakorlattól, hogy nem a kliensek számától függ a rájuk fordítható időtartam, hanem attól, mire van szükségük. A szülők is jönnek, legtöbbször együtt, ami a kórházban szintén nem volt jellemző: közösen megtanulják a gyakorlatokat, hogy otthon elvégezhessék gyermekükkel. Csecsemőknek jellemzően koraszülés, iskoláskorú gyerekeknek legtöbbször mellkas-, illetve gerinc deformitás miatt van szüksége gyógytornára, így hetente átlagosan 8-10 csecsemővel, 5-7 iskolással foglalkozik.
Tucatnál több óvodás csoportja van, a gyerekek napirendjébe az óvónők beépítik a félórás foglalkozásokat. A lúdtalp tornán, amelyet babzsákkal, labdákkal is végeznek, nemcsak azok az ovisok vehetnek részt, akiknek deformáció mutatkozik a lábboltozatukon, hanem az egészséges gyerekek is. Fontos a mozgáskoordinációt fejlesztő, valamint a tartásjavító torna is.
Borsodnádasdon pályázati pénzből az óvodának egy kiválóan felszerelt tornaterme is van, a többi településen a csoportszobákban zajlik a foglalkozás. Minél többet vannak a szabadban, mert a gyerekek vidéken is szeretnek elüldögélni a tévé és a számítógép előtt, így ezzel is ösztönzik őket a friss levegőn való tartózkodásra. A gyerekek rajzokon mesélik el, mit élveztek a legjobban a foglalkozásokon, hogyan élték meg a tornát, ez pedig fontos információ, visszajelzés a részükről a gyógytornász számára.
A mozgáskészség a mozgáskoordináció, izomzat fejlettségének felmérése fontos az iskolakezdés előtt, akiknél elmaradás mutatkozik, azokkal külön is foglalkozik a gyógytornász. Nem kényszerítjük a gyerekeket a foglalkozásokon való részvételre, mert előbb-utóbb mindenki becsatlakozik a csoportba. Az iskolásoknál az a fő motiváló erő, hogy mindig megjelölnek egy célt, például a hátizom erősítését, így több kamasz fiú is jár tartásjavító tornára. Jó, ha a szülő ott van a gyermekével a foglalkozásokon, így közösen megtanulhatják a gyakorlatokat, melyeket otthon együtt is végezhetnek. Így a szülőkkel is kialakul a kapcsolat, illetve bizalom, ennek köszönhetően a későbbiekben saját problémáikkal, bizalommal fordulhatnak a gyógytornászhoz, majd csatlakozhatnak a specifikus foglalkozásokhoz.
Számos szabadidős rendezvényen is részt vesz a gyógytornász, egy-egy program indításaként reggeli mosolygós tornát tart, versenyeket szervez kollégáival.
Hogy a projekt zárása után mi lesz, nagy kérdés. Csak bízni tudnak, hogy folytatódik valamilyen formában a Svájci-Magyar Együttműködési Program, mert mindannyian nagyon jónak tartják a csoportmunkát. Egyik ember nem létezhet a másik nélkül, erős a szakmai kapcsolat a praxisközösségben, s mindenre megpróbálnak megoldást találni, fogalmaz Horváth Ágnes.