Év Vállalkozója díjat kapott az Ezüst Pelikán-díjas Vajda József, a szolnoki Béres Gyógyszergyár Rt. cégvezetője.
Az újabb kitüntetést nem sokkal az után kapta az igazgató, hogy a szolnokiak nevében Ezüst Pelikán-díjjal köszönte meg Botka Lajosné polgármester a cégvezető munkáját. Az Ezüst Pelikán-díjat az elismerés és a hála jeleként 1991-ben alapította a szolnoki közgyűlés, amit azok kapnak, akik sokat tesznek a városért.
Vajda József pályafutása során számos jelentős eredményt ért el. 1983-ban került a szolnoki gyógyszertári központba, ahol néhány év után gazdasági igazgató lett. A gyógyszertári központok között elsőként vezették be a patikák érdekeltségi rendszerét, és a számítógépes vállalat irányítását. Közreműködésével indult el a cég a Pharmasol Rt. értékesítésére kiírt pályázaton. A sikeres üzleti lépés eredményeként 140 dolgozó munkahelye maradt meg Szolnokon. Az általa vezetett vállalkozás komoly szerepet vállal a város életében, jelentős összegeket fordít jótékony célokra. Vajda József aktív szereplője a közéletnek: társelnöke a Vállalkozók Országos Szövetsége megyei szervezetének, és szenátora a Szolnoki Főiskolának.
A Béres Rt. hamarosan Szolnokra helyezi át logisztikai központját. Innen szállítják majd az ország patikáiba a társaság összes termékét. A fejlesztéseknek köszönhetően jövőre már hatvantagúra bővül a Szolnokon gyártott Béres termékcsalád. Most épül egy 1200 négyzetméteres raktárcsarnok, ahová tavasszal költözhet át Egerből a központ. Ez húsz új munkahelyet is jelent a gyárban, illetve a városban.