Király Istvánt az intervenciós radiológia helyi úttörőjeként ismerik Szombathelyen.
Volt német tolmács, műtőssegéd, árult pattogatott kukoricát és jelenleg is résztulajdonos egy kávézóban. Szülővárosában, Szombathelyen azonban mégis csak úgy ismerik Király Istvánt, mint a megyei Markusovszky Kórház radiológiai osztályának vezetőjét, az intervenciós radiológia helyi úttörőjét.
- Jó kávét főz?
- Inkább már csak fogyasztom. Amikor a barátaimmal kilenc éve belevágtunk a kulturális programokat is kínáló CinemaCafé kialakításába, még én is tevékeny voltam, például árultam a kukoricát. Ma már nagyon kevés az időm, de azért minden nap bemegyek, ellenőrizni a minőséget. Kávéban jó vagyok.
- Úgy tudom, hogy a radiológiai osztály vezetése mellett azért most is három-négy másodállása van. Igaz, ezeknek már nincs sok köze a kávézáshoz.
- Hát, nem sok, sokkal inkább kötődnek az alapszakmámhoz. De a legtöbbet ne is nevezzük másodállásnak, inkább kötelezettségnek, ilyen például a megyei Orvosi Kamarai alelnökség.
- Mindig megyei orvosi kamarai alelnök akart lenni?
- Nem, érsebész. Pontosabban, először gyermekorvos. Nem tudom pontosan, hogy mikor döntöttem el, csak arra emlékszem, hogy már általános iskolában tudtam, orvos leszek. Aztán elsőre csak a fogorvosi karra vettek fel, én viszont azt nem akartam, inkább műtőssegéd lettem a Markusovszkyban. Tanulságos két év volt. Le kellett számolnom az orvoslással kapcsolatos mindenféle illúziómmal, és rá kellett jönnöm, hogy ez nem varázslat, hanem egy nagyon kemény, komoly munka.
- De nem ment el a kedve?
Nem. Csak annyi történt, hogy már nem gyermekorvos, hanem érsebész akartam lenni. Ők operáltak ugyanis a legszebben. A pécsi egyetem alatt végig erre a szakmára készültem, de hát, ahogy akkoriban sokakkal megesett, a Markusovszkyban csak a röntgenosztályon volt hely. Mehettem volna máshova, de én nem akartam elhagyni a városomat. Itt születtem, minden és mindenki ideköt. Így kényszerből elvállaltam, hogy röntgenes leszek. Ideiglenesen, mert ígéretem volt, hogy két év múlva átvesznek a sebészetre. Addigra azonban már eszem ágába sem volt átmenni.
- Mi történt?
- Akkoriban, a kilencvenes évek legelején óriási áttörés volt a radiológiában. Akkor kezdett elterjedni az intervenciós radiológia, és már nemcsak az erekben mászkáltak, hanem a testben mindenütt. Már itthon is végezték néhányan az eljárást, és az akkori osztályvezetőm, Molnár Zoltán főorvos minden segítséget megadott, hogy én is megtanuljam. Sőt, nemcsak ebben támogatott, hanem abban is, hogy létrehozzunk egy igazán jól felszerelt labort, kilobbizzuk a vezetőknél az intervencióhoz szükséges valóban nagyon drága műszereket, felszerelést. Hogy mekkora változást értünk el, talán jól mutatja, hogy akkoriban a labor éves működési költsége 100 ezer forint volt, ma 70 millió. Még ha figyelembe vesszük az inflációt, akkor is érzékelhető a különbség.
- Ha jól éretem, nem bánta meg, hogy a radiológiai osztályon maradt?
- Dehogy bántam. Ez lett az orvostudomány leginnovatívabb ága. Míg régen, ahogy én is, a legtöbb kezdő orvos kényszerből választotta ezt a szakmát, addig ma már elhivatott fiatalok jönnek ide. Amire egyébként büszke is vagyok, hiszen az osztályunk a 14 szakorvos mellett jelenleg is négy szakorvosjelölt és kéz rezidens dolgozik.
- A Markusovszkyval kötött – úgy tűnt felbonthatatlan – kapcsolatába pár éve azonban valami hiba csúszott. Legalábbis 2010-ben egy évre elment Sopronba. Mi volt a probléma?
- Mondjuk úgy, hogy akkor a szombathelyi kórházban nem láttam fejlődési lehetőséget, Sopronban viszont az a megtiszteltetés ért, hogy a radiológiai osztály vezetőjének hívtak. Nagyon szerettem ott dolgozni, bár a családom miatt, akik nem tudtak eljönni Szombathelyről, hiszen a lányom és a fiam ide jár iskolába, minden nap 120 kilométert kellett ingáznom. Remek gárda van ugyanis Sopronban, ezért is volt ambivalens érzés, amikor egy évvel később mégis visszajöttem a vezetőváltáson átesett Markusovszkyba. Rossz érzés volt elbúcsúzni soproniaktól, de nem tagadom, némi elégtételt éreztem, amikor visszahívtak Szombathelyre.
- Ráadásul nem is egy „mezei" főorvosnak, hanem az összevont radiológiai osztály vezetőjének. Egyébként tartja még a soproniakkal a kapcsolatot?
- Van olyan kolléga, aki velem együtt jött vissza Szombathelyre. De talán nem is ez a lényeg, hanem az, hogy rengeteget tanultam ott, amit itt a Markusovszkyban tudok kamatoztatni. Például azt, hogy muszáj felfejleszteni a kórházban a diagnosztikát, mert ez mindennek az alapja. És az is soproni tanulság, hogy mindenképp szaporítani kell az orvosok, szakorvosok számát. Az pedig az én személyes célom, hogy minél több, legalább négy-öt intervenciós radiológust kineveljünk, mert továbbfejlődni csak csapatban lehet.
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!