A Mozgáskorlátozottak VI. Országos Fotó- és Színesdia Pályázata kiállítása december végéig látható a martfűi Városi Művelődési Központban.
Magony László miután megtudta, hogy egy motorbaleset következtében maradandó testi fogyatékossággal kell leélnie további életét, 1981-ben alapító tagja lett a Mozgáskorlátozottak Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének és létrehozta a Mozgáskorlátozottak Nemzetközi Fotó- és Színesdia Pályázatát (MONFODI), melyet később a Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szövetsége működtetett. A fotózás szervezett formában immár több mint húsz esztendeje nyújt önkifejezési formát a MONFODI tagjai számára. A MONFODI 1991-től alapítványi formában tevékenykedik. Magony László ES-FIAP fotóművész elnök vezetésével pályázatokat hirdet, kiállításokat, alkotótelepeket szervez. 1995 óta minden páratlan évben a martfűi könyvtár ad otthont a mozgáskorlátozottak pályázati anyaga bemutatójának.
Az idei országos pályázatra 27 szerzőtől 73 fekete-fehér, és 116 színes fotó érkezett. A zsűri a kiállításra 30 fekete-fehér és 61 színes fotót fogadott el. Az első díjat mindkét kategóriában a nagykőrösi Papp Elek nyerte el. Mivel diából csak 24 érkezett, a jelentkezési határidő a diapályázatra 2006. február 15-ig kitolódott. A martfűi kiállítás képei – Kozma Imre polgármester szavaival élve – lenyomatokat hagynak a nézőben. „Saját örömükre megalkotott, saját egyéniségüket is tükröző fotóik lenyomatot hagynak korokról, emberekről, tájakról. Hiszen az alkotás egy idő után már nem öncélú vágy. A MONFODI fotósai a nézők elé tárják lencsevégre kapott benyomásaikat."