A gombával, vagy gyomnövénnyel mérgezett betegek intenzív ellátására és megfigyelésére is mód nyílik a közeljövőben Kaposváron.
Elmondta: kórházukban 2004 novemberétől már fogadja betegeit az a korszerűen felszerelt sürgősségi központ, mely egyebek mellett biztosítani tudja a súlyosan mérgezettek vizsgálatához szükséges diagnosztikai és intenzív hátteret, ugyanakkor mód nyílik a vesepótló és vértisztító kezelésekre is. Gondot okozott azonban, hogy a sürgősségi centrum jelenlegi betegforgalma mellett, 6-10 óránál tovább nem tudták bent tartani a mérgezetteket. Ahhoz pedig, hogy állapotuk stabilizálása után ne kelljen azonnal más osztályokra tovább küldeni, hanem legalább a méreganyag kiürüléséig megfigyelésre is a centrumban tarthassák őket, a meglévő 8 ágy mellett továbbiakra is szükség volt.
A szakmai kollégium állásfoglalása és az egészségügyi minisztériumnak a sürgősségi betegellátó osztályok létesítésére, illetve a meglévők fejlesztésére kiírt pályázata elnyerése révén most ez a gond is megoldódni látszik. A befogadást követően, a 30 millió forintból újabb 15 ággyal bővülhet a sürgősségi ellátás, mely immár célzottan szolgálhatja a megye és a megyehatárhoz közeli régiós települések évente mintegy 4 ezerre tehető toxikológiai betegeinek szervezett egységben történő ellátását.
A meglehetősen nagy betegszámot az a felmérés igazolta, melyet a pályázat beadását megelőzően a megyei katasztrófavédelem és a mentőszolgálat bocsátott a kórház rendelkezésére. A faladat meghatározás érdekében számba vették többek között a Somogyban működő, toxikológiai szempontból veszélyes üzemek számát, veszélyességi fokozatát, valamint, hogy a mentőszolgálat évente hány súlyos mérgezéses esetet szállít.
Az ágyszám bővítésre, kórtermi berendezésekre és épületgépészeti feladatokra szolgáló állami forrás kézhez vételével, legkésőbb a nyár elején fogadhatja a speciális toxikológiai ellátást igénylő betegeit a Kaposi Mór Oktató Kórház sürgősségi betegellátó centruma.