Békéscsaba képviselő-testülete 17 igen és négy tartózkodás mellett megválasztotta Becsey Lászlót, a megyeszékhely Réthy Pál kórházának főigazgató-főorvosának.
![]() |
Réthy Pál Kórház |
Tóth Károly MSZP-s országgyűlési és helyi önkormányzati képviselő a múlt héten sajtótájékoztatón fejezte ki aggályát azzal kapcsolatban, hogy az igazgatói pályázatban olyan elképzelések vannak, melyek létszámleépítésre, illetve a békéscsabai kórház önállóságának elvesztésére utalnak.
A hétfői sajtótájékoztatón Fábián Ágnes kijelentette: az önkormányzat nem akarja áruba bocsátani a városi kórházat, sőt minden lehetséges módon küzdenek az önállóságért, s a további fejlődésért.
A Réthy Pál kórház igazgatói pályázata első körben, április 26-án nem hozott eredményt, az intézmény addigi igazgatója és vetélytársa sem kapta meg a kellő számú szavazatot. A testület akkor új pályázat kiírásáról döntött, s azóta az addigi orvos-igazgató, Boros Zoltán megbízottként vezette az intézményt.
A második körben Becsey László egyedüliként pályázta meg a kórház-igazgatói állást, eddig a gyulai Pándy Kálmán kórház orvos-igazgatója volt. Mint mondta: a Réthy Pál kórházat szeretné a város, a megye, sőt a térség meghatározó intézményévé tenni.
A két szomszédos település kórházainak együttműködéséről szólva kijelentette: "a gyulai, súlyponti kórházzal nincs értelme versenyeznie a békéscsabai intézménynek, hosszú távon azonban stratégiai kérdésekben szükséges az egyeztetés, ami semmi esetre sem jelent integrációt".