Új jármű szállíthatja a szűrésekre Hajdú-Bihar kistelepüléseinek lakóit.
Amint az átadáson elhangzott, a társaság elkötelezte magát a közérdekű célok támogatása mellett, és ezek sorában az egészségügy kiemelt helyet foglal el.
A járművet az egészség megőrzése érdekében használhatják: segítségével folytatódhat az a szűrőprogram, amelyet a megyei önkormányzat kezdeményezésére a fenntartásában működő Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézetben kísérleti jelleggel kezdtek el a közelmúltban. A három, hátrányos település kiválasztott lakói körében elvégzett nyolc szűrővizsgálatnak aggasztó tapasztalatai voltak: az esetek mintegy 80 százalékában találtak valamilyen problémát és volt szükség további teendőkre.
A debreceni, megyei rendelőintézetben szervezett szűrővizsgálatnak - amelyet mindössze három óra alatt végeztek el - nagy sikere volt. Más települések is érdeklődtek, hogyan lehetne a programban részt venni. A megyei önkormányzat ennek a fedezetét uniós pályázat révén kívánja megteremteni, a szállításban pedig az új jármű jelent segítséget. A megye kistelepülésein ugyanis 25-30 százalékos a munkanélküliség aránya, így bármilyen kedvező lehetőség is az ingyenes szűrővizsgálat, az utazás költségeit az emberek anyagi okokból nem tudnák előteremteni.
A mobilitás remélhetően jól szolgálja majd a betegségek kialakulásának a megelőzését, idejekorán történő felismerését, a megyei lakosság egészségi állapotának a javítását - hangzott el a jármű átadásán, ahol a szűrőprogram folytatását és kibővítését ígérték. Erre azért is nagy szükség van, mert Hajdú-Bihar megyében az országos átlagot jóval meghaladja a szív-és érrendszeri, illetve a daganatos megbetegedések előfordulása. A szűrések elsősorban ezek felismerésére terjednek ki.