Szurka-piszka

Belátom, hogy hazánkban az egészségbiztosító –tekintet nélkül arra, hogy SZTK-nak, TB-nek vagy OEP-nek nevezik- fennállása óta heroikus küzdelmet vív szűkre szabott költségvetési kerete betartásáért. Ebben a harcban mind a szocializmus idején, mind a piacgazdaságban a mindenkori egészségbiztosító marad alul. Nem kell közgazdasági zseninek lenni, hogy rájöjjünk, egy eleve szűkösre tervezett gyógyszer keretet év vége felé már végképp nem lehet betartani.

Ugyanígy igaz az is, hogy mi magyarok betegesen szeretünk orvoshoz járni. Világviszonylatban is élenjárunk abban, hogy házilag is orvosolható bajainkkal néha csupán társaságot keresve vagy elfelejtett recept felírása miatt, de jóval sűrűbben megyünk mind háziorvosunkhoz, mind a szakrendelőkbe, mint betegtársaink a világ egyéb tájain. A fölösleges orvos járást a csupán „spejzolási" szándékkal felíratott gyógyszerek útjának ellenőrzésére már sokszor próbálkozott a mindenkori egészségbiztosító.

Most éppen azt találták ki valamelyik íróasztalnál, hogy jövőre, ha borotválkozás közben eszembe jut a főnököm, és ijedtemben önkezemmel kivágok egy darabot az arcomból, nem mehetek egyenest a sebészetre, hanem előbb sort kell ülnöm háziorvosomnál beutalóért. Mert az új rendelkezés mind a sebészeti, mind a fül-orr gége vagy szemészeti szakrendelés igénybevételét háziorvosi beutalóhoz köti, mondván így tudják ellenőrizni, jogosan vesz-e igénybe valaki valamely szakorvosi szolgáltatást. A rendelőintézetek pedig –amennyiben az eszement előírás érvénybe lép – biztosított beteggel is kifizettethetik a rendelés díját, ha beutaló nélkül érkezik. Ennek a fele sem tréfa, mert a legegyszerűbb szakorvosi vizsgálat térítési díja is 2000 forintnál kezdődik.

Aki ezt kitalálta, minimum mazochistának tartja az átlagembert, mert abból indul ki, hogy szeretünk kétszer várakozni, és van olyan is, aki passzióból jár, a legtöbbször levegőtlen, tömeges orvosi várókba. Ugyanez a tisztviselő aligha láthatott közelről háziorvosi rendelőt. Ellenkező esetben tudná, hogy a háziorvosok normál időszakban is túlterheltek. Ijesztő statisztikák készültek arról, milyen kevés percnyi idő jut egy-egy valóban beteg ember vizsgálatára, és ha ez a rendelkezés életbe lép, időt kell szakítani a csupán beutalóra várókra is. Influenza-járványos időszakról pedig szó se essék, mert akkor, mire egy szemészeti beutalóért érkező beteg sorra kerül, már nyugodtan le is vetkőzhet, hisz garantáltan fertőzött lesz más bajjal is.

Ami a rendelőintézeti költségeket illeti, véleményem szerint az egészséghez fűződő alkotmányos alapjogot is sérti, hogy TAJ kártyával rendelkező biztosított betegtől pénzt kérjenek azért, mert a lakhelye szerint illetékes szakrendelőben jól körülhatárolt bajával egyenesen ahhoz a szakorvoshoz fordul, akihez háziorvosa is küldené.

Ezzel a rendelkezéssel kap egy mesés-vesést a szabad orvosválasztás frázisa is.

 
Ha ez érvénybe lép, nem csupán a vicc fog erről szólni, hanem a valóságban is lejátszódhat a következő jelenet.
Egy idegen betámolyog a pszichiáter rendelőjébe, lehanyatlik a fotelba, és odaszól a dokinak:
- Mindig mindent elfelejtek! Adjon tanácsot, doktor úr! Mit tegyek?
- Előre fizessen!