Szurka - Piszka

Azt írja az újság, hogy egyes betegek egész furcsán, egyéni módon fejezik ki hálájukat nem egy-egy orvos vagy nővér, hanem a kórház iránt, ahol gyógyították, gondozták. Arról beszélek, amikor az a paciens, akinek nincs élő hozzátartozója, a legkülönbözőbb értékeket hagyja a kórházra, ahol érzése szerint jól, emberségesen gondoskodtak róla.

Kórházigazgatók regénybe illő történeteket mesélnek arról, mi mindent örököl intézményük a hálás betegektől. Gyakori, hogy az egyedülálló beteg halála után a kórházra hagyja lakását. Ez első hallásra nagy vagyont jelent, de nagy gondot is. Először azért, mert ilyen haláleset után általában mindig jelentkezik valaki, hogy rokona az elhunytnak, akinek nem volt joga kisemmizni őt örökségéből. Azt már egyikük sem indokolja, hogy hosszú betegsége alatt az elhunytat vajon miért nem látogatta egyszer sem az a „rokon", aki most igényt tart az örökségre.

Másodszor problémát okoz az is, ha a lakás jogilag, tisztán az intézményre marad. Ilyenkor hosszadalmas procedúra segítségével kénytelen az intézet a Kincstári Vagyoni Igazgatóság útján értékesíteni az ingatlant, és csak az azután náluk maradó pénzt fordíthatják orvosi műszerekre vagy egyéb beruházásra.

De mesélnek igazgatók kórházukra hagyott étkészletről, vázagyűjteményről, több ezer kötetes könyvtárról is.
Tudok róla, hogy az egyik orvosi egyetem jelenleg is küszködik a gonddal: miként értékesítse az egyik hálás betege által rájuk hagyott több hektáros szántót és nyaralót.

Orvos-igazgató barátom mesélte, hogy ők például praktikus ajándékot kaptak egy hálás betegüktől. Az idős hölgy halála előtt a kórházra hagyta annak orvos alapítójáról készült (híres magyar festő által) portrét, mely a kórház aulájában függ ma is, amikor már régen nem az egykori tudós nevét viseli az intézmény és a kép előtt elhaladóknak fogalmuk sincs róla, kinek a szigorú tekintete néz le a gyógyulni vágyókra.

Szép dolog az intézményes hála. Nyugaton regények és filmek születtek abból, hogy egy-egy hirtelen megbetegedett vagy balesetet szenvedett milliomos sikeres gyógykezelése után úgy rótta le háláját, hogy alapítványt létesített a kórház javára vagy megvett számukra valamely modern, drága műszert. Nálunk a milliomos osztály még csak most kezd formálódni és természetesen ritkábban beteg, mint a szegények. Nem beszélve róla, hogy ameddig a személyre szóló hálapénz kultusza nálunk sok 10 éve örökletes és kiirthatatlan, addig az intézmények anyagi megsegítése még nem szokásos az egészségügyben.

Én személyesen csak egyetlen példát ismerek, de mit mondjak, az sem túl lelkesítő. Idős beteg-ismerősöm több heti kórházápolás után hazajött, és amikor találkoztam vele, kérdésemre, hogyan volt megelégedve a kórházi ellátással, így válaszolt: az orvosok, nővérek gyógyítottak, a gyógyszereket beszedtem, de egyet eldöntöttem: ha meghalok, a protézisemet a kórházra hagyom és ragaszkodni fogok hozzá, hogy kiállítsák az előcsarnokban, alátéve egy táblát, amin ez áll: Jenő bácsi ezzel a fogsorral próbálta 3 héten át megenni a kórház fogyaszthatatlan kosztját.