ELINDULT!

A mögöttünk elmaradozó hét legfontosabb eseménye a magyar egészségügyben az új ügyeleti rendszer „elstartolása” Hajdú-Bihar Vármegyében. Még nincs sok tapasztalat, ezért hír is kevés van. Az OMSZ szóvivő Győrfi Pál közöl néhány adatot az első napról. Meglepően kicsi esetszámok.

Remélem, megtartják a jó kezdeményezést, és rendszeresen ismertetik az ügyeletek igénybevételét, ezzel is felkészítve a soron következő vármegyéket a várható feladatokra. És ha mellé tennék az adott megye sürgősségi osztályainak napi forgalmát, akkor még többet tudnánk a rendszer működéséről, terheléséről.

Hungarikum

Számomra a mai közállapotok mellett megnyugtató, hogy egyértelművé vált, a teljes alapellátási ügyeleti rendszer az Országos Mentőszolgálat – elkülönült, de szervezetileg hozzá tartozó – részeként épül ki. Az OMSZ a magyar egészségügy kulcsfontosságú szervezete, néhány hét múlva ünnepli 75. születésnapját. A korábbi megyei és városi mentőszervezetek összevonásával keletkezett 1948-ban. Senki se gondolhatta akkor, hogy ilyen hosszú életű lesz, és majd egyfajta hungarikumként néz rá a fejlett világ. Szakmailag már régen felvetődött, hogy szorosabban össze kellene kapcsolni az alapellátó szakterületekkel, hogy a magyar emberek praehospitális sürgősségi ellátása ne csak egységes, de egyenszilárd is legyen.

Az elmúlt évek egészségügyi szervezési „viharai” ezt a területet is tépázták, és a privát orvoslás terjedése, valamint az üzleti szervezési modellek egyre inkább töredezetté tették az alapellátási ügyeletet. Igazság szerint, a mentés és a kórházi sürgősségi ellátás kapcsolatának szorosabbá fűzése is napirenden van, de ehhez nem kell szervezeti összevonás. A teljes professzionális „sürgősségi lánc” erősítése, összekapcsolása nemcsak a rendszer hatékonyságát javíthatja, de ebből a legtöbbet a betegek profitálnak. Államtitkári, főigazgatói nyilatkozatokból kitűnik, hogy az átalakításhoz pénzt is rendelt a kormány, ez további esélyt ad a megvalósítás sikerének.

Bolyongás

Számomra, és gondolom minden potenciális és jelenlegi beteg számára is könnyen belátható, hogy ennek a rendszernek lesz egy érdekes, de nagyon fontos „mellékhatása”. Láthatóvá válnak a rendszerben bolyongó betegek, akik vagy az ellátóhelyet nem találják, vagy a nélkülözhetetlen diagnosztikához nem fértek hozzá, legalább is belátható és ésszerű időtávon belül. És akkor a probléma „dörömbölni kezd”, és megoldást igényel.

Ellentétben számos „szakértő” kollégámmal és „hivatásos rezsimkritikussal”, én az első percektől már nem a „csomót keresem a kákán”, hanem csendben azon mulatok, hogy egy ilyen rendszerátalakítás, akármelyik pontján is nyúlnak a rendszerhez, folyamatosan tovább és tovább fogja hajszolni a rendszer irányítóit és az átalakítás felelőseit. Ha tisztességes adminisztrációt rendelnek az új szervezési megoldásokhoz, akkor ez nemcsak a hiányzó szakmai minőségeket és a kapacitások hiányát fogja jelezni, hanem egyre pontosabban a mennyiségi igényeket is. Erre alapozva már lehet intézményfejlesztést, közép- és felsőfokú szakemberképzést tervezni!

Ha pedig tervezni fogjuk és tudjuk a humán erőforrásokat, akkor innen már csak egy további kis lépés a fizetésük, jövedelmük megtervezése, azaz e kérdésekben az állami költségvetés egészségügyi fejezetéé is. És akkor be lehet fejezni, az aggódó pénzügyesek sok évtizedes „mantráját” a „feneketlen zsák” elméletéről, és az egészségügy „halálos” veszélyességéről az állami költségvetés stabilitására.

Eddig ennek a hiedelemnek az egészségügyi dolgozók tragikusan rossz bérezése és a rendszer egyenlőtlen, helyenként és szakterületenként rossz hozzáférése volt az ára. És a rossz népegészségügyi mutatók, például az elkerülhető halálozás kérdéseiben. (Nota bene: az elkerülhető rokkantság ennél nagyságrenddel nagyobb szám lenne, ha mérnék…)

Közgyűlés

Február 4. szombat hajnal van. Néhány óra múlva megkezdődik a MOK küldöttközgyűlése. Vajon mire jutnak az egészségügy átalakításának számos kérdésében? Meg tudják-e értetni a kormányzati szereplőkkel, hogy a magyar orvosi kar hatalmas szakmai tudásanyag birtokosa? Tudnak-e partnerként viselkedni? Használják-e ezt nemcsak végrehajtóként, hanem a folyamatok és megoldások tervezőjeként? Bevonják-e a képviselőiket a szakmai igazgatás tervezői és értékelői közé?

Úgy hallom, változás lesz az egészségügyi kormányzatnak tanácsokat adó orvos-szakmai kollégiumi rendszerben. Lehet ez egy közös projekt a kormány és a hivatásrendi köztestület között? Erre a szerencsésebb országokban számos jó példát találunk. Nem lenne e célszerű újraéleszteni a korábban jogszabályban is megjelenő konzultációs testületet, a Nemzeti Egészségügyi Tanácsot?

Sorjáznak a kérdések, de egyértelműen nem öncélúan. Hogyan lehet egy ilyen nagy rendszert minél korszerűbb állapotba hozni, és folyamatos szakmai szervezési karbantartással ott is tartani? Ha már egyszer belekezdünk, akkor ennél kevesebbet nem érdemes célul kitűzni.

Rák

Ugyancsak ma, február 4-én van a Rákbetegek Világnapja. A történet ugyan elsősorban a megelőzésről, a primer prevencióról szól. De pont a daganatos betegségektől veszélyeztetett lakosságnál itt nem áll meg a történet. A még tüneteket nem okozó elváltozások korai felkutatása közvetlenül a prevenció után kezdődik, sőt ahhoz is kapcsolódik.

Nem akarok „bezavarni” a hatásos megelőzést hirdetők jelszavai közé, de pont a rákbetegség az az álnok támadó, amelyik a legtökéletesebb életmódot élő embert is elérheti. Mert még mindig nem tudunk mindent a természetéről. Ha orvosként nézek rá, akkor a fegyvertárat bővíteni kell a korai felismeréssel. És ettől már csak egy lépés a hatásos gyógyítás kérdése.

Pályakezdő koromban ez elég reménytelen dolognak tűnt. Kezdő sebészként részt vettem heroikus műtétekben, amelyek végső kimenetele tragikus volt. De azóta sok víz lefolyt a Dunán és a fejlett világ ikonikus folyóin. A daganatok egyre bővülő köre válik gyógyíthatóvá, vagy úgy kezelhetővé, hogy – mint egy krónikus degeneratív betegség esetén – az életet már nem rövidíti meg. De ehhez az egészségügy részéről hatalmas erőfeszítés szükséges.

Magyarországon néhány intézményben elérhető szinte minden, ami az eredményes gyógyításhoz szükséges. De van még egy követelmény: a tudás és az erőforrások olyan koncentrációja, ami ma nálunk éppen az egészségügyünk szervezettségének mai állapota miatt tömegek számára nem, vagy nem időben érhető el. Például, a most elindított szervezeti, szervezési, üzemeltetési és finanszírozási reform csúcspontja, egyik kiemelt feladata lehet a daganatos betegek korai felismerésének, komplex gyógyításának, korrekt utókezelésének és ellenőrzésének a megvalósítása. A feladat, szervezői szemmel meglepően hasonlít a hatásos sürgősségi lánc felépítéséhez, csak az egyes epizódok az idő függvényében hosszabbak.

Vajon eljut e idáig a magyar egészségügy február 1-jén elindított gyakorlati reformja? Szerintem ennél kisebb elvárással nem szembesíthetjük a szereplőit. Ha idáig eljutunk, akkor még az első botladozó lépéseket is segíteni, támogatni kell. Mert a cél annál nem lehet kevesebb, mint egy korszerű, folyamatosan fejlődő, a világ szakmai élvonalát megcélzó egészségügyi rendszer kialakításának a programja.

(Nyitókép: Jankovics Marcell (1941-2021): Sisyphus. 1974. Animációs film. A teljes film itt érhető el.