HÚSVÉT 2024

A keresztények legnagyobb ünnepe. Szent- és apokrif írások, rejtélyes ereklyék, művészeti alkotások övezik, immár közel kétezer éve. De kapcsolódik nem keresztény vallásokhoz is, hiszen Krisztus, a Megváltó alakja annyira erős üzenet minden ember számra, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni.

A Húsvét kapcsolódik az emberi kultúra régebbi hagyományaihoz is, amelyeket kissé elítélően „pogánynak” neveztek el eleink, mert a tavasz várása, a tavasz ünnepe, a tavaszi napéjegyenlőség elérkezése az északi féltekén minden időben minden embert megérint.

Emlékek

Elementáris emlékem egy régi, észak európai körút során, Turku főtere, Húsvét vasárnapján. Ember magasságú hótorlaszok között egy szál ünnepi fehér ingbe, kis köntösökbe öltözött finn fiatalok és középkorúak hatalmas ünneplése, vidám tánca a frissen ropogó máglyák tüze körül, harsány éneklése, méregdrága „szíverősítő” italok (persze, hogy vodka) kínálása, ami még extatikusabbá tette a hangulatot. Meleg kabátjaink védelmében igyekeztünk velük örülni, és elgondolkodtunk, hogy a hideg által meggyötört északi embereknek mekkora öröm a tavasz elérkezése a fél éves komor, hideg sötét tél után.

Gyermekkorom húsvéti világa is szívet melengető: a 40 napos böjt emlegetése, amiből csak néhány hús nélküli hét volt valóságos, majd a frissen főtt húsvéti sonka mámora, friss tormával, főtt tojással, majd az illatos húsleves a vasárnapi istentisztelet után. A nagyhéten a katolikus nagyanyámat kísértem a Selyemréti Templomba, gondosan megszemlélve Krisztus kálváriájának képeit, majd vasárnap apámmal az evangélikus templomban meghallgatva az emlékező okos prédikációt, aminek jó, ha a felét értettem. Az egész misztérium akkor lett valóságos, „kézzelfogható”, amikor sok évtizeddel később, a Szent Városban, Jeruzsálemben, a Via Dolorosán követhettük a keresztút stációit történelmi vagy kicsit restaurált kegyhelyeit, meghallgatva a történelmi környezet által hitelesített történeteket.

Ahogy cseperedtem, egyre több műalkotás, zene hozta közelebb Húsvét történetét, érzelmi közegét. Debreceni diák koromban minden Húsvét előtt elzarándokoltam a Déri Múzeumba, megnézni Munkácsy Mihály monumentális képét, az Ecce homót, kicsit szomorkodni afölött, hogy hol szóródott szét a nagyvilágban a trilógia másik két része, a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota. Ismét csak évtizedekkel később, amikor már tanárként jártam Debrecenbe, hatalmas örömmel láthattam együtt a három képet, amelyek nekünk, magyaroknak hozták közel Jézus életének epizódjait, immár megörökítve a Húsvét emlékét. Olyan jó ezekre gondolni a mai világ sok szempontból félelmetes, zavaros, fenyegető napjaiban!

Böjt

A böjtről már kevés szó esik, talán csak hívő közösségek követik a teljes rítust. Ránk pedig ömlik a böjt időszaka alatt is a kereskedelmi reklám, sonkáról, húsról, csokoládéról és mindenről. Olvasom, hogy az Európai Unióban átlagosan csak a máltaiak kövérebbek nálunk. Ezzel kezdeni kellene valamit.

Én is küzdök vele, kevés fanatizmussal, túl sok elnézéssel. Hogy kis „áthallással” mondjam, „meg is lett a böjtje”, a héten már másodszor találtam magamat egy „alváslaborban”. Gyanús, hogy egy kedves kollégám régi csúfolódása: „két lábon járó metabolikus szindróma vagy”, összeadódik a COVID miatti bezártság és sajnos egy kis „poszt COVID szindróma” tüneteivel.

Egészségügyi dolgozók

De nem is magamról szeretnék írni. Hanem az egészségügyi dolgozókról, akikkel találkoztam, beszélgettem, és láttam milyen keményen dolgoznak. Tudják, hogy szükség van rájuk, és kitartanak. Kitartottak a COVID-járvány szörnyű hetei, hónapjai alatt is, amikor nemcsak betegeik, de kollégáik közül is elveszítettek többeket, akiket ma is siratnak. Még mindig reménykednek, hogy sorsuk jobbra fordul.

Már csak néhány nap van hátra, és kiderül, hogy valójában mit hoz a beharangozott béremelés. Mit hoz a sokat emlegetett reform? Javulnak-e a munkafeltételeik, ami alapvetően azt jelenti, hogy a betegellátás és a betegápolás feltételei javulnak.

Ha napjainkban áldozatvállalásáról esik szó, nekem mindig ők jutnak az eszembe. A szorongó, aggódó beteget nyugtató ápoló, akinek már a tartása és figyelme is megnyugtató. A soha senki által nem látott műtős/műtősnő, aki tudja, milyen sok múlik rajta, hogy az operáló orvos minden eszközt megkapjon, és a műtéti sterilitás, amelyik nem látható, csak a következményeit észlelhetjük, maximális legyen. A gyógytornász, aki személyiségének teljes erejét latba veti, hogy az amputált beteg ismét megtanuljon valamilyen szinten járni, és ehhez az erejének a visszanyerésén túl kedve is legyen. A számos általam ismert orvos kolléga, aki a szaktudása mellett „orvos gyógyszer”, hiszen a beteg teljes személyisége kell a gyógyuláshoz, még az olyan technikainak látszó területen is, mint a traumatológia.

Nagypéntek csendje

Rájuk gondolok Nagypéntek csendjében, amikor az emberek többsége a családjával van, esetleg a szeretteihez utazik. Ebben a csendben messzire hallatszik egy-egy mentőautó szirénája, és az elcsöndesedett utcákon különös fénnyel világítanak a kórházak ablakai. Mert a betegség gyakran ilyenkor követel beavatkozást, és a beteg segítséget. A szülés bármikor beindulhat, a stroke, az infarktus nem várja meg az ünnepek elmúlását, és a régi mondás szerint „mindenkit érhet baleset”.

Gondoljunk rájuk az ünnepek csendjében is! Mert ilyenkor is, hétköznap is orvosok, ápolók, asszisztensek, gazdasági műszaki segítők, mentősök ezrei dolgoznak, hogy mi és családunk biztonságban ünnepeljen. De ne feledjük, mind a gyógyítás feltételeit tekintve, mind a gyógyítók anyagi megbecsülése terén, de akár az egész magyar egészségügy felemelkedése terén még bőven van tennivaló…

Boldog Ünnepeket, jó egészséget, magyar egészségügy!

(Nyitókép: Munkácsy Mihály (1844-1900): Ecce homo. 1892-94. Olaj vásznon. 218,5x165,5 cm. Déri Múzeum, Debrecen.

A szerző korábbi írásai itt olvashatók