Kísértet bukkant fel a magyar egészségügy felett

Már kezdtem azt hinni, hogy nem lesz többé hozzá „szerencsém”. Ha jól belegondolok, részben neki köszönhető, hogy évtizedekkel ezelőtt különös figyelemmel kezdtem magamat „beleásni” az egészségügyi rendszerek elemzésébe.

Miről beszélek?

Már a „régi átkosban” felfigyeltem arra, hogy sem a regnáló egészségpolitikusokat, sem a nyilvánosságban megjelenő karizmatikus orvos vezetőket, sem a médiumok egészségüggyel foglalkozó újságíróit nem különösen érdeklik az egészségügyi rendszerek alapjai, részletei, finomságai. Persz ha kell, felmondják a „leckét”: Bismack, Beveridge, Szemasko, mindez számos nemzeti változatban, és ezért „a szomszéd rétje mindig zöldebb”. Mivel ezek hosszú távú kérdések, benne egészségtudományokkal, társadalomfilozófiával, közgazdaságtannal, vitás kérdésekkel, olyan nagyon nem merült el benne szinte senki.

Kicsit engem is meglepett, amikor a rendszerváltás előestéjén, 1989 decemberében, a Németh-kormány meglépte a „forráscserét” az akkori Társadalombiztosítási Főigazgatóság és az állami költségvetés között, áthelyezve az egészségügyi büdzsét a társadalombiztosításba, azzal, hogy visszatérünk a szovjetek oktrojálta állami egészségügyi szolgálatról (naná, hogy Szemasko és nem Beveridge) a történelmileg közel 100 éves magyar társadalombiztosítási rendszerre. Hogy politikailag helyeset léptek, azt hamarosan visszaigazolta az őket váltó Antall-kormány a 60/1990-es OGY Határozattal, amelyik a két társadalombiztosítási ágazat, a nyugdíj és az egészségbiztosítás szétválasztásáról, átmeneti, majd végleges (önkormányzati) igazgatásáról döntött.

A több biztosító

Közvetlen tanúja voltam, hogy az Egyesült Államokat képviselő, egyébként kiváló kommunikátor Mark Palmer nagykövet azonnal Magyarországra hívott, és menedzselt olyan szakértőket, akik az amerikai, „több biztosítós”, lényegében az aktív munkavállaló korosztályok, vállalatok által finanszírozott, magánbiztosítási rendszerét propagálták. Már akkor látszott, hogy messziről nézvést az gyönyörű, gazdag rendszer, fantasztikus technikai körülményekkel és imponáló orvosi jövedelmekkel.

A „hátsó udvart” nem mutatták meg: a biztosításból 65. életév felett kieső nyugdíjas munkavállalók tízmillióit, akik egy adóból finanszírozott MEDICARE rendszerben kapnak, egyáltalán nem „csilivili” és mindenre kiterjedő ellátást, mivel a nagyon magas biztosítási díjakat nem tudják fizetni. És paradox módon ezzel tovább javították a magánbiztosítások többségét szervező „Managed Care” vállalatok jövedelmezőségét, mert az idősebb korban tömegesen előkerülő, és az egyén haláláig súlyosbodó betegségek ellátásának a terheit nem kellett korlátlanul viselniük, azt már egy állami finanszírozású rendszer vette át.

Akik pedig bevándorlók, szegények, képzetlenek, mentálisan és nyelvtudás szempontjából problémás emberek voltak, azok a MEDICAID állami segélyrendszerben kaptak valamilyen ellátást. Ennek dimenzióit jól jellemezheti az a friss hír, hogy 2023-ban több mint 6 millió ember vándorolt be az USA-ba csak a déli határok felől.

Becsülettel meg kell emlékezni arról, hogy a kb. 200 év alatt formálódó észak-amerikai kapitalizmus leggazdagabb, patrióta családjai már hosszú idő óta egyházak, alapítványok és egyéb jótékonysági szervezeteken keresztül sokszínű segítséget adnak a rászorulók tömegeinek, intézmények, kórházak fenntartásával, szakemberek képzésével stb. De ők már az alapító atyák leszármazottai, akik az első millióikat a korai kapitalizmus éveiben szerezték (ennek eredetét soha sem illett firtatni), az azóta gyarapodó vagyonokból a kései utódok már gond nélkül tudnak jótékonykodni, erősítve ezzel az amerikai társadalom sajátos szövetét.

A magyar realitás

Antall József és tanácsadói elég műveltek voltak ahhoz, hogy tudják, a realitás számunkra az, hogy a két közfinanszírozott egészségügyi rendszer valamelyikéhez kell csatlakozni. Ezért azután udvariasan „eltanácsolták” a magánegészségügy propagandistait. A Horn-kormány első éveit a Bokros-csomag és a gazdasági válság elkerülése dominálta, valamint az, hogy 1997-re végre elkészültek a társadalombiztosítási egészségügy törvényei. Ennél többet nem akartak, és a lobbisták erejéből se futotta.

A lassan átalakuló társadalombiztosítás, a vállalati világ privatizációja, az ország méretei, a szolgáltató dominánsan állami-önkormányzati intézmények gondjai sok vitás kérdést vetettek fel, amelyiknek nincs könnyű megoldása. Az ország tőkeszegénysége, a tőkéért cserébe piacot foglaló külföldi vállaltok, még adókedvezményekkel is csalogatva, a sok munkanélküli és nyugdíjas – bizony nem volt alkalmas környezet egy nagy egészségügyi, egészségbiztosítási rendszerkorszerűsítéshez. Ezt ismerte el a csatlakozás után az Európai Unió igen jelentős, felzárkózást támogató összegekkel, amikből főleg a vidéki egészségügy állapota jelentősen javult.

Vissza-visszatérnek

De az amerikai egészségügyi-biztosítási rendszer hívei időnként felbukkantak. Kormányzati szinten leginkább 2006-10 között látszott a hatásuk, amikor egyszerre próbáltak belevágni egy intézményi kapacitáscsökkentéssel, valamint egy társadalombiztosítási magánosítással összekötött reformba. Amint az egykori gazdasági miniszter, az orvosi diplomával is rendelkező Kóka János, napjainkban egy interjúban elismerte, ez nagyon súlyos feszültségekhez és kormány bukáshoz vezetett. Ma sem javasolja senkinek az egészségügy megreformálását!

Illetve ő tesz erre egy kísérletet egy cikkben: Kóka János: Javaslat a betegek jobb ellátásának érdekében, valamint egy interjúban az egyik videomegosztó csatornán.

A hibátlanul felépített szöveg, a magánvilág dicsérete, az állami-közösségi világ korlátjainak hangsúlyozása után tesz egy javaslatot: VÁLLALATI EGÉSZSÉGÜGYI PROGRAM.

Itt minden gömbölyű minden szép és jó. Csak az a baja, hogy már megint elfeledkezik a másik oldalról. És még azért is igazán botrányos a javaslat, hogy ha a vállalatok az aktív dolgozóik magánegészségügyi ellátását finanszírozzák, akkor erre kapjanak adókedvezményt. Azaz, csökkentsék vagy hagyják abba a közösségi egészségügy adókon és a költségvetésen keresztüli finanszírozását. Magyarán, szálljanak ki a gyermekek és az idősek ellátásából, ami az általános társadalmi szolidaritás alapvető feladata.

Jellemző a mai közállapotainkra, hogy a sokféle vita és hangzavar közepette ezt a javaslattömeget szinte semmilyen visszhang nem kísérte. Csak reménykedem, hogy az Orbán-kormányban, személyesen a kormányfőben még él az emlék, hogy az első hivatali idejében, a Lockheed-lobbisták mellett a magánegészségügyi lobbistákat se támogatta.

Béremelés, portfólió bővülés, meteorológiai tavasz

Március 1-től megemelkedett a szakdolgozók bére. Egyes hivatalosságok 20%-ot emlegetnek. Az egyik médium 800 ezer Ft havi pénzt (nem világos hogy bért vagy jövedelmet) emleget. Nagy figyelemmel kísérjük, hogy a hó végére, az első kifizetések idejére milyen valóság fog velünk szembenézni.

Örömmel jelentették, hogy három hiányzó szakterülettel bővül a Semmelweis Egyetem portfóliója. Valószínűleg ezzel együtt a KEF-ben is örülnek, hogy minimum három intézettel és több telephellyel csökken az „éhes szájak” és „programozható és nem programozható haváriák” kötelező feladatként kezelendő intézményrendszere.

És végre beköszöntött a tavasz, kellemes langyos levegővel, permetező esővel és vidám madárdallal. Már nagy szükségünk volt erre is.

Még három történet erről a hétről

A magán- és az állami egészségügyet, annak főleg a járóbeteg-ellátási szegmensét összehasonlító vizsgálat eredményei ismertették egy konferencián. Mivel az üzleti marketingkommunikáció „szabályai szerint” a magánegészségügy jó, a közösségi egészségügy az pedig rossz, érdekes meglepetés érte az elemzőket. A történetet több cikk foglalja össze, számomra a legkedvesebb: „A betegelégedettség rácáfol a rossz hírekre”. Az általam is ismert és tisztelt szakértők rácsodálkozása az eredményre, jól jelzi, hogy az üzleti érdekek vezérelte, esetenként kritikátlan kommunikáció milyen tévutakat és csapdákat állít.

A másik egy kevéssé érthető történet, pláne ha az elmúlt hetek egy másik történetével együtt szemléljük. Mindenki emlékezhet mekkora negatív sajtókampány övezte a „bérnővérek” szervezésének tényét, annak szervezeteit. Kapitalista, kizsákmányoló, hű meg ha! Most meg mintha a kórházi patikák magánosítása és kiszervezése egyetlen projekt szervezetbe – került napirendre. Nem látom jól át a valóságos kérdést, csak azon gondolkodom, hogy mitől rossz az egyik kapitalista és mitől jó a másik? Kórházi patikák versus bérnővérek? Hogy kedvenc öreg góbémat idézzem: Ez most vagy valami, vagy megy valahová?

Olyan jó lenne ezen nevetni, ha nem lenne már ezer más bajunk!

Végül

Nem éltem hiába! Az elmúlt év MOK – Kormány háborúi alatt nem győztem emlegetni, hogy kár ezért, mert együttműködésre vagyunk ítélve. Lám, jött a hír, megvalósult a MOK – Belügyminiszter, vagy Belügyminiszter és munkatársai – MOK elnökség megbeszélés. Nekem legtöbbet a két fénykép üzent. Pintér Sándor és minden érintett munkatársa- szembe velük a MOK nemrég megválasztott új vezetői. A tárgyalás (valószínűleg csak egyik) dokumentuma, a MOK 95 oldalas javaslata, elemzése. Megjegyzem, a társadalombiztosítás amerikai típusú átalakításáról nem esik benne szó.

Nagyon remélem, hogy ez a javaslatcsomag, a belekódolt viták és nézeteltérések ellenére is modus vivendit jelent.

Mert erre van manapság a legnagyobb szükségünk!

És akkor nem kell félnünk a rejtett érdekek által vezérelt kísértetektől sem…

Címlapkép: A Magyar Orvosi Kamara vezetésének képviselői (balról jobbra): Skapinyecz Tibor alelnök, Álmos Péter elnök, Meglécz Katalin alelnök, Svéd Tamás főtitkár, Porpáczy Krisztina a háziorvosi munkacsoport képviseletében. valamint a Belügyminisztérium egészségügyi ágazati vezetése (balról jobbra): Moizs Mariann miniszteri szakmai főtanácsadó, Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő főigazgatója, Révész János országos kórházi főigazgató, Pintér Sándor belügyminiszter, Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár, Bidló Judit, az egészségügyi szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkár, Békássy Szabolcs országos kollegiális vezető háziorvos, és Samu Attila a Belügyminisztérium sajtófőnöke (a kép készítője) 2024. február 27-én egyeztetnek az egészségügy helyzetéről. Forrás: Belügyminisztérium