Már túl vagyunk a gyerekbetegségeken

Dr. Török Krisztinával, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet főigazgatójával a Magyar Kórházszövetség XXI. Kongresszusán vezetői ars poeticájáról beszélgettünk.

- Főigazgató asszony, hogyan lehet irányítani egy akkora szervezetet, mint a GYEMSZI?
- Egy biztos: egyedül nem megy. Az elmúlt évben létrejöttek a Térségi Egészségszervezési Központok, megalakulásuknak az volt a célja, hogy térségi szinten lehessen kezelni a problémákat. A TESZK-ek feladata az egészségszervezés, a betegút-szervezés és a fejlesztéspolitika egyeztetése. Amikor a közvetlen állami tulajdonlás előtérbe került, egyértelmű volt, hogy az összes regionális szintű egyeztetést, a második körös integrációt ők vezénylik le. Létrejöttüket követően azt tapasztaltuk, a kórházigazgatók nehezen szokták meg, hogy a regionális TESZK vezetőjéhez kell fordulni, és nem kell elutazni Budapestre. Pedig ennek köszönhető, hogy nagyon sok problémát helyben lehet megoldani.

A TESZK-ek vezetőinek kell a helyi szereplőkkel, helyi önkormányzatokkal folyamatosan egyeztetni, igényeiket, problémáikat felmérni, de a jövőben – amint említettem – egy nagy projekt keretében megvalósuló betegút-szervezés lesz az elsődleges feladatuk. Fontos, hogy az intézmények komolyan vegyék, hogy a Térségi Egészségszervezési Központok és igazgatóik a GYEMSZI kinyújtott karját jelentik. Persze, az intézményekkel közösen tanulunk, de kijelenthetjük, hogy ma már túl vagyunk a gyerekbetegségeken.

- Hogyan lehet sikeres a GYEMSZI?
- A KÓRHÁZ szaklapban (a napokban) megjelent beszélgetésben sok szó esett sikereinkről, amelyeket az egészségügyi rendszer átalakításával, ellátásszervezéssel vagy az uniós fejlesztési programok kapcsán elértük, de emellett nagyon fontosak azok a programok, amelyek közvetlenül a betegellátás minőségét javítják. Ilyen például az új kórházi akkreditációs rendszer, amely lehetővé teszi, hogy a beteg a saját bőrén tapasztalja meg a jobb ellátást a megújult ellátórendszerben. Emellett most olyan részletkérdéseket kell racionalizálni, amelyekről, aki nincs benne az egészségügy irányításában, nem is tudja, hogy problémát okoznak. Ezek sziszifuszi lépések.

- Hogyan képes túllendülni a felmerülő problémákon?
- Sok esetben külső tényezők, a forráshiány, a közigazgatási rendszer sajátosságai jelentik a szervezet fejlődésének gátját. Fontos, hogy először mindenki azt a kérdést tegye fel: hogyan tehetném jobbá azt, ami csinálok, nem azt, hogy a másik hogyan rontotta el. Nem szabad egymásra mutogatnunk, attól nem lesz jobb a rendszer. Tudom, hogy maximalista vagyok, ettől talán szenvednek a közvetlen kollégáim. Ám azt nem szabad elfelejtenünk, hogy tevékenységünk végén minden esetben a beteg áll. Mi persze el vagyunk foglalva a financiális és szervezési problémákkal, de alapvetően mindig mindenkinek azt kell néznie, hogy mit tud jobban csinálni. Így lehet egy szervezetet hatékonyan irányítani, így lehet sikeres az a sok-sok jó kolléga, akik a speciális területeken dolgoznak.

Úgy vélem, a jó menedzsernek nem az a feladata, hogy mindent tudjon, sokkal inkább az, hogy olyan emberekkel vegye magát körül, akik kiválóan viszik a különböző feladatokat. Úgy érzem, a GYEMSZI-ben sok olyan kiváló szakember található, akik megtanulták a szakmát és kiismerték a gyakorlatot, de van olyan terület is, ahol nagyon hiányzik a jó szakember.

- Hogyan határozná meg a GYEMSZI vízióját?
- Nemzeti egészségügyi szolgálatként kell működnünk. A vízió lényege, hogy betegút-szervezési projektünk megvalósuljon, emellett szervezeti struktúrában és kultúrában elérjük azt, hogy több mint 600 budapesti kollégánk végre egy helyen dolgozzon. Hat fővárosi telephelyünk jelentős széttagoltságot eredményez. Egyrészt a közös központ, másrészt a vezetői információs rendszerrel megtámogatott összehasonlító elemzési és kontrolling rendszer segíthet majd a szervezet még hatékonyabb irányításában.

- Önnek milyen víziója van az egészségügyi ellátórendszerrel kapcsolatban?
- Az egészségügyben megerősített járóbeteg-ellátás, ennek köszönhetően könnyített kórházi ellátórendszer működjön. Remélem, hogy az ehhez szükséges alapok a következő három évben megvalósíthatóak. A megerősített alapellátásban szeretnénk kiépíteni és hálózattá alakítani a védőnői, otthonápolási rendszereket. Fontos, hogy ezek a betegekhez közel legyenek megtalálhatóak, a fekvőbeteg-ellátásban pedig az legyen a legfontosabb, hogy a legnagyobb biztonságban, a legmagasabb színvonalon valósuljon meg a betegek ellátása. Ezen túl szeretnék paradigmaváltást elérni a fejekben is. Optimistább emberekkel szeretnék együtt élni, akik hisznek abban, hogy ha valaki megdolgozik a sikerért, akkor el is érheti azt.