A teljesítményorientált kórházfinanszírozási rendszer értékelése

Milyen haszna van a betegnek az osztrák esetátalány-rendszerből? A teljesítményorientált finanszírozással fékezhető-e a költségemelkedés? Elérték-e az LKF rendszerrel kitűzött célokat? Milyen alkalmazkodási szükséglet áll fenn? Ilyen és hasonló kérdéseket tettek fel az LKF rendszer kiértékelőinek a rendszer 10 éves fennállása alkalmából. Ezen keresztül osztják el az évi több mint 5 milliárd eurót. Az összefoglalót a MOK Online közölte.

A rendszer folyamatos továbbfejlesztése
Ausztria 1997-ben vezette be területet lefedően a teljesítményorientált esetátalány-rendszert. Németországban ez csak 2005-ben következett be az ausztráliai esetátalány-rendszer átvételével, amit ma G-DRG-nek neveznek. Más országokban, mint pl. Svájcban a Swiss DRG országos bevezetése csak 2012. január 1-jével történik.

Ausztriában egy plattformot nyitottak meg az információcserére a kórházfenntartók az egészségügyi szakmák és az egészségpolitika között, ami olyan hosszmetszeti elemzéseket tesz lehetővé, ami más országokban aligha végezhető el. 15 kérdéskomplexumból kiindulva az LKF rendszer hatásait az egészségügyi rendszer különböző szintjein elemezték.

Németországgal ellentétben Ausztriában a tartományok erősebben vannak bekapcsolva a kórházak finanszírozásába. Bár néhány pont előre meg van adva, a 9 szövetségi tartomány a tartományi egészségügyi alapon és a tartományi törvényi kiegészítő eszközökön keresztül mégis szabályozóan beavatkozhat az eszközelosztásba.

A BASYS tanulmány a költség- és teljesítményfejlődés differenciált képét mutatja Ausztriában az intramurális (intézményen belüli) ellátásban mind a tartományok szerint, mind tízéves összehasonlításban 1997-2007. Egészében az LKF rendszert, mint annak továbbfejlesztését is pozitívan értékeli.

Jobb gazdaságosság
Nemzetközi összehasonlításban az ápolási idő az osztrák kórházakban átlagon felül csökkent. „Gazdaságos" azt jelenti, hogy adott eszközökkel egy lehetőleg magas outputot elérni. A kiértékelés nehézsége egy kórház outputjának mérésében van. Ha pl. indikátorként kiemeljük az elszámolt kórházi tartózkodások számát, akkor az mutatkozik, hogy az output minden tartományban – korstandardizáltan is – emelkedett.

A várakozásnak megfelelően ennél az egyes tartományok között kulturális különbségek, a szociodemográfiai struktúra és a kórházi szolgáltatások rendelkezésre álló kínálatában a fekvőbeteg tartózkodások számában jelentős differenciák vannak.

Csökkenő kezelési prevalencia
Ebben az összefüggésben felmerül az a kérdés, hogy ennél nem helyes újrafelvételekről van-e szó, ami azt jelentené, hogy ugyanazt a beteget kezelik-e egyre gyakrabban, vagy a betegszámok emelkedéséről. Ezért a kórházi tartózkodásokat vizsgálták, hogy a betegek száma hogyan fejlődött az LKF-rendszer bevezetése óta 2007-ig.

Ausztriában korstandardizáltan 2004 óta nincs emelkedés a kezelés prevalenciájában. Ha kizárjuk a 0 napi tartózkodásokat és a maradék fekvőbeteg tartózkodásokra koncentrálunk, úgy az osztrák alap-kórházakban 2007-ben 1,3 millió ausztriai lakóhelyű beteget kezeltek. Ez megfelel egy 16,3%-os kezelési prevalenciának.

Érdekesek az okai a különbségeknek a kórházi tartózkodások száma és betegek száma között. Feltűnő, hogy a kórházi gyakoriság emelkedését 2003 óta elsősorban a népesség növekedése okozta, nem az öregedés. 2003 előtt korstandardizáltan is megfigyelhető egy emelkedés, úgy, hogy ezt népességtől független tényezők determinálják.

A kezelési prevalencia, tehát a belföldi betegek aránya a népességben és a kórházi gyakoriság közötti különbség az idő során jelentősen nagyobb lett. Ez azt jelenti, hogy a tartózkodás és a betegszám egymástól eltérően fejlődik és ezzel betegenként egyre több tartózkodást számolnak el. Ez az eset pl. az onkológiai ellátásban, ahol különösen magas a 0 napos tartózkodások növekedése, mégis megállapítható, hogy a foglaltsági napok egészében csökkentek és minőségcsökkenésre nincsenek utalások.

Összegzés
A nemzetközi összehasonlításokban, a gazdasági elemzésekben és a kórháztervezésben is túlnyomóan esetszámokra építenek. Ezek azonban nyilvánvalóan nem megfelelő indikátorok egy népesség tényleges kezelési szükségletére és feltétlenül ki kell egészíteni prevalenciaadatokkal. Különösen a kódolás, az esetdefiníció és az elszámolási előírások erősen befolyásolják a kórházi tartózkodások számát. Ezenkívül erősebben kell bevonni az extramurális (intézeten kívüli) területet.
Az LKF rendszer hozzájárult a nagyobb transzparenciához és a gazdaságossághoz, valamint a különbségek leépítéséhez az intramurális ellátásban. Az extramurális ellátás növekvő jelentősége azonban megköveteli, hogy az LKF rendszerből az ismereteket az extramurális területre is átvigyük.

/A tanulmány része a „Teljesítményorientált kórházfinanszírozás 1997-2007" kiértékelő jelentésnek, ami díjtalanul igényelhető az Egészségügyi Minisztériumtól vagy letölthető a Bundesministerium für Gesundheit-ről. (Tömörítvény)/