Dr. Svéd Tamás: Erkölcsi és bizalmi válság alakult ki

Mi itt elvileg egy fejlett ország jól működő egészségügyében gyógyítunk. A betegek ebben a tudatban, bennünk és gyógyulásukban bízva fordulnak hozzánk. Mi, egészségügyi dolgozók pedig egyre gyakrabban érezzük azt, hogy nem tudunk megfelelni ennek a bizalomnak. Rajtunk kívül álló körülmények miatt nem tudjuk azt az ellátást nyújtani, ami egy jól és egyenletesen működő egészségügyben járna. Nem tudjuk kompenzálni a rendszer hiányosságait, hiába próbálunk akár erőn felül teljesítve, nem csak a saját feladatainkat ellátva felnőni a feladathoz.

Emiatt egyre fáradtabbak, feszültebbek, frusztráltabbak leszünk. Így viszont egyre kevésbé tudunk megfelelni a saját magunktól elvárt szerepnek - és ez egy önrontó kör. A vége kiégés, krónikus fáradtság, magánéleti problémák - írja a Magyar Orvosi Kamara portálján megjelent jegyzetében Dr. Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara főtitkára, aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos.

Mint írja, a MOK nemrégiben tagjainak kiküldött kérdőíves vizsgálatban elhelyezett egy, a depresszió kockázatának értékelésére szolgáló kérdéssort is. (A PHQ2 egy nemzetközileg elterjedten használt depresszió szűrő skála. 3 vagy több pont depresszió lehetőségét veti fel, klinikai vizsgálatot indikál.) Az - anonim módon - választ adó közel 5000 orvos több mint egyharmada, mintegy 38 százaléka a kapott válaszok alapján veszélyeztetett, kivizsgálásuk, szükség esetén kezelésük lenne indokolt depresszió, burnout, morális sérülés irányában. Korábban hasonlóan rossz arányokat és veszélyeztetettséget igazolt a MOK Győr-Moson-Sopron megyei szervezetének az orvosok kiégettségét mérő vizsgálata is.

Mindeközben elfogyott, fellazult a korábbi véd- és dacszövetség, az egészségügyön belüli szolidaritás. Régebben az itt végzett munka megfizethetetlen része volt, hogy magunknak és hozzátartozóinknak még bármikor megfelelő ellátásról tudtunk gondoskodni, tudtuk, kihez kell fordulni, működött a kölcsönös szívességek rendszere. Ez persze egy szigorúbban vett etikai és jól működő egészségügyi rendszerben lényegében erkölcstelen és szükségtelen lenne - itt viszont, egy részben paraszolvenciára épülő egészségügyben kiskaput, különbejáratot jelentett.

Mostanra ez is elfogyni látszik, egyre többször már magunkról, gyerekeinkről, szüleinkről sem tudunk egyértelműen biztonságosan gondoskodni - mind gyakrabban kénytelenek a magánellátáshoz fordulni az egészségügyi dolgozók is. Persze ha mindenki, mindenhol, kellő határidővel, azonos és egyenletes minőségű ellátást kapna, mindez felesleges lenne. Így viszont növeli a frusztrációt, kétségbeesést...

A teljes írást megtalálja itt