Kevesebb ember haljon meg a szívinfarktusa után

Míg Magyarországon az infarktuson átesett emberek 23 százaléka egy éven belül meghal, Svédországban ugyanez ez az arány 13 százalék. Sokan mégis jobban félnek a daganatos betegségektől, mint a szív- és érrendszeri kórképektől. Toldy-Schedel Emil kardiológus, a Budapesti Szent Ferenc kórház főigazgatója a hvg360-nak adott interjúban arról beszélt, kinek a felelőssége, ha a beteg nem ismeri fel a korai tüneteket, valamint arról is, milyen következményei lehetnek, ha nem jut el rögtön a területi kardiológiára.

hvg360: Magyarországon hivatalos kórházi adatok szerint 2014 óta 150 ezer szívinfarktusos beteget regisztráltak. Európai összehasonlításban ez soknak, vagy inkább átlagosnak számít?

Toldy-Schedel Emil: A szív- és érrendszeri betegségek, amibe a szívinfarktus mellett a stroke is beletartozik, az egész világon és Magyarországon is a vezető halálokok közé tartoznak. A túlélők esetében gyakran maradandó következményekkel járnak, és akár a teljes önellátásban is korlátozhatják a betegségen átesetteket. Statisztikák azt mutatják, hogy az emberek a daganatos betegségektől sokkal jobban félnek, pedig a szív- és érrendszeri kórképek a lakosság nagyobb részét érintik, és gyakran egy hosszú, krónikus betegségsorozat előzményei.

A szívinfarktus éves halálozása jelenleg 23 százalék, összehasonlítható, vagy egyes esetekben nagyobb, mint az egyik leginkább rettegett daganatfajta: a hasnyálmirigy-daganat. Ez azt jelenti, hogy az EU-n belül nemcsak a várható élettartam a legrövidebb Magyarországon, hanem itt élünk együtt a leghosszabb ideig krónikus betegségekkel, és az infarktuson átesett betegek körülbelül egynegyedét az első éven belül elveszítjük, ami jóval rosszabb, mint az európai átlag.

hvg360: Sokan próbálták már megfejteni a rossz magyar egészségügyi mutatók okait. Kardiológusként és kórházigazgatóként mit sorolna feltétlenül ezek közé?

T-S.E.: Magyarországon az utóbbi időben sokat változik, javul a helyzet, de az elmúlt rendszerből hozott örökségünk miatt a nyugati országokéhoz képest még mindig nem elég fejlett az egészségkultúránk. Persze tudjuk, hogy ez egyénileg nagyban függ a szociális körülményektől, iskolázottságtól is. Másrészt, ahogy mondani szokták, az egészségügy akkor működik jól, ha nem csupán betegségügy, vagyis ha nem akkor látjuk először a pácienst, amikor már annyira beteg, hogy orvoshoz fordul. Ez nekünk, betegekkel napi szinten foglalkozóknak is felelősségünk.