-
Átadták a Pro Sanitate díjakat a Belügyminisztériumban
2023.10.31Miniszteri okleveleket és Pro Sanitate díjakat adtak át a Belügyminisztériumban, megköszönve a példamutató munkát. (Díjazottak listája)
-
NNGYK: elérhető a térítésmentes influenza elleni védőoltás
2023.10.31A kockázati csoportba tartozók számára a kormány az idei évben is térítésmentesen biztosítja a vakcinát, ez ebben a szezonban 949 ezer adagot jelent.
-
51-60 éves korban a leggyakoribb a Lyme-kór
2023.10.31Novembertől áprilisig a Lyme-kór diagnózissal kapcsolatos költségtérítési igénylések gyakrabban fordultak elő városi, mint vidéki területeken - az Egyesült Államokban.
-
„Csak szétkenjük a baktériumot az egész kórházban”
2023.10.31A sok felmondás miatt annyi a pluszmunka, hogy az ápolóknak gyakran az orvosok és takarítók munkáját is végezniük kell.
-
Immunterápia: mire készüljenek a daganatos betegek?
2023.10.31Csak személyre szabottan lehet dönteni arról, hogy adott betegnél, adott stádiumban és az aktuális állapotban várható-e előny az immunterápiáktól.
-
85 évesen indította el a háziorvosi praxisát a volt kórházigazgató
2023.10.31Mégiscsak rekorder: ismereteink szerint eddig nem fordult elő, hogy valaki 85 évesen kezdje el a körorvosi pályát.
-
Erre a magánhálózatra építenék a nemzeti laborszolgáltatót?
2023.10.31Az állami infrastruktúra kiépítése nem indult el, nem építettek csarnokokat, nem vásárolt az állam gépeket, így logikus lépés a legnagyobb magánszolgáltató átvétele.
-
Drogfüggőknek fejlesztettek ki védőoltást
2023.10.31A védőoltás fontos eszközzel bővíthetné az orvosok eszköztárát a gyógyulás kritikus stádiumaiban, például akkor, amikor a betegek visszatérnek a rehabról.
-
„Nyugodtan lehet perelni” – üzente az orvos
2023.10.31A főigazgató az intézményben belső vizsgálatot indított, az orvosigazgató pedig az intenzívterápiás egység munkatársainak kötelező képzést rendelt el.
-
Novemberben három vármegyében is átalakul az ügyeleti rendszer
2023.10.31Az ügyeleti rendszert az ellátottak az 1-től 5-ig terjedő elégedettségi skálán 4,24-re minősítették, ami kifejezetten magas értéknek számít.
-
Ötmillió forinttal segítik a debreceni Gyermekgyógyászati Klinikát
2023.10.31A támogatásból olyan fizikoterápiás eszközt szereznek be, amelyek a gyermekkori ízületi sérülések utókezelésére szolgálnak majd.
-
Elromlott a lift a Semmelweis Egyetem belgyógyászatán
2023.10.31Van, aki naponta tucatnyi alkalommal is megmássza az emeleteket, a mozgásképteleneket cipelik.
-
Örömteli hírek érkeztek az SMA-s kis Zente állapotáról
2023.10.31Egyetlen infúzió, egyszeri kezelés. Azóta dolgozik benne, Zenti pedig dolgozik a Tőletek kapott lehetőséggel és szépen fokozatosan épülget.
-
Füstbe ment a furcsa lengyeltóti magánklinika terv
2023.10.31Ha a szervezet a vételárat ügyvédi letétbe helyezi, és továbbra is szeretné megvalósítani a beruházást, akkor új eljárást kell indítan.
-
Egyszülős családoknak segít a pszichológiai központ
2023.10.30Az egyszülős családok története az esetek nagy részében traumával kezdődik, fontos, hogy professzionális segítséget kapjanak annak feldolgozására.
-
Eszközbeszerzésre kap pénzügyi támogatást a Hunor mentőszervezet
2023.10.30A mentőcsapat Budapesten 3 órán belül, vidéken 8 órán belül, külföldön pedig 48 órán belül képes megkezdeni az életmentést.
-
Ingyenes prosztatarákszűrést és prevenciós napot szervez az SE
2023.10.30Olyan 45-75 éves férfiakat várnak, akiknél még nem diagnosztizálták a betegséget, de a szülők prosztata- vagy emlődaganata miatt érintettek lehetnek.
-
Szívgyógyászati eszközöket szerzett be a PTE Klinikai Központ
2023.10.30Az eszközfejlesztések kiemelt jelentőségűek, hiszen továbbra is igen jelentős számú a poszt-COVID szindrómás kardiológiai beteg is.
-
Átadták a felújított budai mentőállomást
2023.10.30A mentőállomás alapterülete 1800 négyzetméter lett, ami duplája a korábbinak, és nyolc mentőegység teljesít benne szolgálatot.
-
Új kurzus a babesiosis diagnosztizálásáról és kezeléséről
2023.10.30A parazita sokkal elterjedtebb, mint korábban gondolták: a Babesia microti a kullancsok 10-15 százalékában található meg.
-
Átadták az idei Családokért díjakat és a Családbarát Munkahely díjakat
2023.10.30Idén tízen részesültek Családokért díjban és több mint hetven cég, szervezet, szolgáltató nyerte el Családbarát Munkahely címet.
-
Egyre több a sclerosis multiplexes kismama
2023.10.30Ma már önmagában az SM diagnózisa nem jelent akadályt, de fontos a gyermekvállalás tudatos, a betegség aktivitásához igazodó ütemezése.
-
Megnyílt a szegedi Vision refraktív szemsebészeti lézerközpont
2023.10.30A legmodernebb vizsgáló módszerek és műtéti eljárások állnak rendelkezésre az új lézerközpontban.
-
Több területen is előrelépett a Semmelweis Egyetem a TOP-listán
2023.10.30Szinte mindegyik szakterületen a Semmelweis Egyetem a legjobban szereplő, vagy az egyetlen magyar egyetem.
-
Indokolatlanul sokáig tartják bent a gyerekeket a kórházak
2023.10.30A kórházak több pénzt kapnak, ha tovább maradnak bent a gyerekek, akkor is, ha ez nem tesz jót a fejlődésüknek.
-
Tévhit, hogy le tudjuk nyelni a nyelvünket
2023.10.30Mind a szakértők, mind a szélesebb társadalom körében mélyen gyökerezik ez a tévhit, amely még manapság is fel-feltűnik például filmekben.
-
Átadták az esztergomi kórház hiperbár oxigénterápiás központját
2023.10.30Olyan gyulladásos betegségek gyógyításában segíthet terápiásan, melyekkel korábban az orvostudomány nem jutott eredményre.
-
Megdőlt a nagy magnézium-tévhit: hiába szedik a drága tablettákat
2023.10.30Fontos, hogy az ajánlás, kinek mennyit érdemes fogyasztania magnéziumból, az életkor, életmód és az egészségi állapot függvényében változhat.
-
Újabb kórházi részlegen vezetettek be látogatási tilalmat
2023.10.30A Sebészeti Klinika Kenézy Gyula Campusán működő Végtagsebészeti részlegén is tilos a látogatás szombattól Debrecenben.
-
Megtalálták az elhízás egyik fő okát, és nem az, amire gondol
2023.10.30Egy új kutatás szerint a fruktóz, azaz a gyümölcscukor lehet az elhízás egyik motorja azáltal, hogy éhségérzetet vált ki.
-
Fogvatartottak készítettek felszereléseket a halasi kórháznak
2023.10.30Elsősorban a műtő- és intenzív osztályon fogják majd nagy mennyiségben használni a most kapott védőeszközöket.
-
Új központot hozott létre a Debreceni Egyetem
2023.10.30A Debreceni Egyetem 2006-ban alapított Különleges Orvos- és Mentőcsoportja integrálódott a klinikai központ interdiszciplináris munkájába.
-
Modernizálták a hévízi kórház járóbeteg-szakellátását
2023.10.28Közel 292 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével korszerűsítette járóbeteg-szakellátó szolgáltatásait a kórház.
-
Nem keresi az Orbán-kormány a pandémia jeleit
2023.10.28Nem meglepő, hogy nem tervez járványügyi intézkedéseket a kabinet, Magyarországon ugyanis nem is regisztrálják a koronavírus-fertőzötteket.
-
MIT HOZ A JÖVŐ?
2023.10.28„Politika-e az egészségügy?” – teszi fel a kérdést dr. Szepesi András jegyzetében.
-
Most akkor jól alszunk vagy nem? Adatok az éjszakából
2023.10.28Az alvás átlagos időtartama egy év alatt 7 óra 3 percről 6 óra 59 percre csökkent világszerte, az ébrenléti idő pedig nőtt.
-
Tudományos bizonyítékok támasztják alá a húsleves gyógyerejét
2023.10.28A leves, főleg, ha csirkéből készül, nedvesíti a száraz nyálkahártyát, az alacsonyabb fehérvérsejt-aktivitás előidézésével csökkenti a gyulladást.
-
Technológiai forradalom zajlik a laborokban
2023.10.28A technológia teszi hatékonnyá a labordiagnosztika területét is.
-
Győrben ismét Covid-osztályt kellett nyitni
2023.10.28Korábban már kötelezővé tették a maszkhasználatot és a kézfertőtlenítés is a győri kórházban.
-
Ön tudja, mi a teendő, amikor szirénázó autóval találkozik?
2023.10.28Tízből három ember reagál megfelelően, és alkalmaz megfelelő manővert a mentőautó haladásának segítésére az OMSZ tapasztalatai szerint.
-
A stroke világnapján a stroke megelőzéséről
2023.10.28Ingyenes online rendezvényt tartanak október 30-án, élőben (regisztráció nélkül) a Strokeinfó Alapítvány Facebook oldalán lehet követni.
-
Egy gázai kórház alatt rejtőzhet a Hamász
2023.10.28A terrorszervezet a Sifa kórház alól irányítja a rakétaindításokat, és fegyvereket is tárol az ezerötszáz ággyal rendelkező egészségügyi intézmény alatt.
-
A háziorvos kiváló munkáját jutalmazták
2023.10.28A doktornő azonban nemcsak háziorvosként segíti pácienseit, hiszen a mindennapokban szépészeti beavatkozásokkal is foglalkozik.
-
Szalmonellajárvány tarol több európai országban
2023.10.28Szalmonellával szennyezett, csirkehúsból készült kebab okozhatott járványt több európai országban, köztük Németországban is.
-
Bajban a Facebook: 42 amerikai állam indíthat pert ellene
2023.10.28A Meta platformjainak használata depresszióval, szorongással, álmatlansággal járt, miközben zavart okozott az oktatás és a mindennapi élet során is.
-
KSH: kevesebb házasság, kevesebb gyermek
2023.10.28A születések száma a halálozásokénál kisebb mértékben csökkent, így a természetes fogyás 28 945 fő volt szeptemberig.
-
A pikkelysömörre ma már van korszerű terápiás lehetőség
2023.10.27Az MDT őszi kampányának kiemelt célja a gyermeket tervező, akár a kamaszkoruk óta pszoriázissal élő fiatal nők tájékoztatása.
-
MTA: jubileumi tudományünnep kezdődik november 3-án
2023.10.27Mesterséges intelligencia, a főváros alvilága, változó világrend, az ukrajnai háború – Kérdezzen a kutatóktól a Magyar Tudomány Ünnepén!
-
Visszaéltek Karikó Katalin nevével az interneten
2023.10.27Olyan szavakat, mondatokat, állításokat, nyilatkozatokat tulajdonítanak neki, amelyeket ő soha nem mondott, nem állított.
-
A híres amerikai feltalálók csarnokának tagjává avatták Karikó Katalint
2023.10.27Meghatónak nevezte, hogy találkozhatott azokkal az emberekkel, akiknek a találmányait a mindennapokban is használja az egész világ.
-
Ne a rettegésről szóljon a földimogyoró-allergiások élete
2023.10.27A földimogyoró az egyik leggyakoribb allergén, ami egyéni érzékenységtől függően több szervrendszert is érintő tüneteket okozhat.
-
Gyulladást szabályozó molekuláról publikáltak az SE kutatói
2023.10.27A kutatás egyik jövőbe mutató aspektusa, hogy általa jobban megérthetővé válik a gyulladás biológiája és patológiája.
-
A magyar nők megelőzik az európai uniós átlagot
2023.10.27Tíz ijesztő tény 2023-ban, amivel hamarosan minden magyar nyugdíjas szembesül.
-
Így módosítaná a lombikkezeléseket a kormány
2023.10.27Néhány kivételes esettől eltekintve 36 év alatt első beültetésnél csak egy embriót ültetnek majd vissza, 36 felett pedig csak kettőt.
-
Thuróczy Szabolcsnak halálfélelme volt a mentőautóban
2023.10.27"...elgondolkodtam, hogy ők ezt a munkát napi szinten csinálják. Akkor kicsit megrogytam, és letérdeltem előttük."
-
Rákkeltő egy népszerű gyomirtó
2023.10.27Szakértők kérik a magyar kormányt, hogy ne szavazza meg a szer újraengedélyezését.
-
Gulyás Gergely: Semmiképpen nem lesznek járványügyi korlátozások
2023.10.27A kórházi fertőzések és a járványügyi intézkedések mellett a CSOK Plusz bevezetéséről is szó esett a szerda esti Kormányinfón.
-
Tízből hatan rosszul alszanak éjszaka
2023.10.27A lakosság 60 százaléka a súlyos vagy nagyon súlyos állapotba tartozik alvásminősége szempontjából.
-
Eltörölték a 18 fokos korlátozást a közintézményekben
2023.10.27A jelenlegi kedvezőbb ellátási helyzetben a korlátozás további fenntartása nem indokolt.
-
Az uniós átlaghoz képest sokkal többet fizetünk közvetlenül az orvosoknak
2023.10.2725 százalékot közvetlenül az orvosnak fizetünk, pedig gazdálkodhatnánk jobban is a pénzünkkel az MNB szakembere szerint.
-
Covid? Influenza? Ez az oltás mindkettőt távol tartja
2023.10.27Karnyújtásira van a széles körű alkalmazás lehetőségétől a Pfizer Covid és influenza elleni kombinált védőoltása.
-
Látogatási tilalom és kötelező maszkhasználat a DE klinikáin
2023.10.27A kötelező maszkviselés mellett a fekvőbetegek és a dolgozók védelme érdekében látogatási tilalmat vezettek be egyes ellátóhelyeken.
-
Megdöbbent a gyógyszerész szakma a jogszabályalkotáson
2023.10.27Az MGYT kedvezőtlen jelenségnek tartja, hogy hiányoznak a jogszabályokkal indított átalakítások előtti szakmai egyeztetések.
-
Otthon beadható influenza elleni védőoltás vár engedélyre
2023.10.27Az emberek otthon, egészségügyi szakember jelenléte nélkül is be tudják adni a készítményt.
-
295 millió forintból fejlesztettek Orosházán
2023.10.27A járóbeteg-ellátás korszerűsítésére jutott európai uniós forrás az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézetben.
-
A boldogság megtalálása hosszan tartó betegség esetén
2023.10.26A szokásos boldogságreceptek egyszerűen nem működnek, ha az életedet folyamatos betegség jellemzi. Mi akkor a teendő?
-
Még nagyobb gyógyszerbiztonságot ad az új raktár
2023.10.26A teljesen automatizált magasraktár fontos része a cég 2018-ban indított 11 milliárd forintos fejlesztési programjának.
-
A pénztárszövetség ötletei a nyugdíjcélú megtakarítások öszönzésére
2023.10.26Az ÖPOSZ számos területen lát még fejlődési lehetőséget a taglétszám, a megtakarítások - végeredményben az öngondoskodás növelésére
-
A rendszeres emlőönvizsgálat megmentheti életünket
2023.10.26Az emlőönvizsgálat csupán 5 percet vesz igénybe és néhány egyszerű lépésből áll, amit minden nőnek 18-20 éves kortól érdemes elvégeznie.
-
Mától új funkciók is elérhetők a Semmelweis HELP alkalmazásban
2023.10.26Az ingyenes tünetellenőrző applikációban immár a hozzánk legközelebb eső sürgősségi ellátóhelyet is megtalálhatjuk egy gombnyomással.
-
Bentlakásos intézményből családi házakba költözhettek Békésben
2023.10.26Több településen családi házakba költöztek pszichiátriai és fogyatékossággal élő ellátottak Békés vármegyében.
-
Eddig 445 magyar állampolgárt hoztak haza Izraelből
2023.10.26A koronavírus miatt nem lesznek járványügyi korlátozások, és nem vezetnek be fűtéskorlátozást a középületekben, hangzott el a Kormányinfón.
-
Átveszi a főváros az alapítványi hajléktalanellátásban dolgozókat
2023.10.26A főváros átmenetileg átveszi a MET és az Oltalom egyesület hajléktalanellátásban dolgozó munkavállalóit.
-
Magyarországon jelenleg nincs Covid-vakcina a gyermekek számára
2023.10.26Keveseket kezelnek kórházban és intenzív osztályon, sokan azonban nem a Covid okozta tünetek miatt kerülnek oda, csak koronavírus-pozitivitással.
-
Bevérzések a bőrön, éjszakai izzadás? Leukémia tünete is lehet
2023.10.26Bizonyos kockázati tényezők növelik egyes leukémia típusok kialakulásának esélyét, ezért érdemes ezekkel is tisztában lenni.
-
Új fejezet jöhet az oltásoknál, több ország már bevezette
2023.10.26A gyógyszertári szolgáltatások kiterjesztését a magyar gyógyszerész szakma is sürgeti, mert ez jelentős terhet vehetne le az egészségügyi ellátórendszerről.
-
Covid-vakcina kismamáknak? – megvannak az eredmények
2023.10.26Biztonságos az újszülött számára, ha a kismama mRNS-alapú COVID-19 elleni vakcinával oltatja be magát.
-
Karsai Dániel: Ez a kérdés, ha tetszik, ha nem, 8 milliárd ember ügye
2023.10.26„Ha lesz következő sajtótájékoztató, azt a Puskásban hirdetjük meg, de énekelni nem fogok, megígérhetem.”
-
Visszakerül az OMSZ-hoz a szombathelyi orvosi ügyelet
2023.10.26A december 1-jén induló, OMSZ által működtetett alapellátási ügyelet szombathelyi telephelyét várhatóan a Markusovszky Oktatókórházban helyezik el.
-
Mentőápolók asszisztálnak asszisztensek helyett, ha szükséges
2023.10.26Minden praktizáló háziorvos köteles ügyeletet vállalni az új rendszerben. Akkor is, ha idős, akkor is, ha más irányú elfoglaltságai vannak.
-
Már 130 ezren letöltötték ezt az egészségügyi appot
2023.10.26A program több mint 200 tünetet ismer fel. Így a szülők könnyebb eldönthetik például, hogy gyermekek sürgős ellátásra szorul-e.
-
A virtuális valóság segíthet a mentális problémák kezelésében
2023.10.26Több egyetemi labor dolgozik azon, hogy a technikai korlátokat lebontva a VR szélesebb körben is elterjedhessen a pszichoterápiás gyakorlatban.
-
Egészségügyet is érintő törvénymódosításokról vitáztak a parlamentben
2023.10.25Az egészségügyi szakdolgozók számára sávos fizetési rendszert vezet be és meghatározza a minimálisan és maximálisan fizethető bért
-
Így győzi le a Lyme-kórt Debbie Gibson
2023.10.25"Soha nem mondtam, hogy Lyme-kórral küzdök, inkább azt mondom, hogy éppen legyőzöm a Lyme-ot".
-
Fogyasztókat megtévesztő vállalkozások ellen zajlott vizsgálat
2023.10.25Étrendkiegészítőkről sem betegséget megelőző, sem azt kezelő tulajdonságot kijelenteni vagy arra utalást tenni nem lehet.
-
Egyeztetés a Karmelita kolostorban a magyar Nobel-díjas fizikussal
2023.10.25Krausz Ferenccel tárgyalt Orbán Viktor és a kormány több tagja.
-
Hétvégén óraátállítás lesz, vasárnap többet aludhatunk
2023.10.25Szombatról vasárnapra virradó éjjel térünk át a téli időszámításra, azaz hajnali 3-kor az órákat vissza kell állítani 2 órára.
-
Bevérzések a bőrön, éjszakai izzadás? Leukémia tünete is lehet
2023.10.25A leukémiás sejtek bizonyos karakterjegyei alapján meghatározható lehet a kezelés módja is.
-
Vesztegetés miatt nyomoznak egy zuglói patika dolgozói ellen
2023.10.25A gyanúsítottak recept nélkül, felár ellenében adhattak el vényköteles gyógyszereket.
-
Egyre közelebb kerül Magyarország határához a sertéspestis
2023.10.25A Nébih kéri az érintett utazókat, hogy ne hozzanak Magyarországra sertés eredetű húskészítményeket.
-
Stagnál a szennyvízben az örökítőanyag koncentrációja
2023.10.25Emelkedés Tatabányán, míg csökkenés Debrecenben volt tapasztalható a 42. héten.
-
100 lélegeztetőgépet visznek Ukrajnába az ökumenikusok
2023.10.25Az ukrán egészségügyi miniszter megköszönte a magyar kormány eddigi segítségét.
-
Novembertől a mentőknél bevezetik a helyszíni videohívást
2023.10.25A videohívás azt jelenti, hogy a segítségre szorulóról, illetve a körülményekről videoközvetítést adhat a mentésben közreműködő.
-
Édesapja műtötte az ortopéd sebészt: dr. Hangody György keresztszalag-műtétje
2023.10.25Dr. Hangody György ortopéd sebészt kérdeztük keresztszalag műtétjéről, amelyet édesapja, Prof. Dr. Hangody László, a Dr. Rose Magánkórház ortopéd sebésze végzett.
-
Többet keresnek a magyar orvosok, mint az olasz gyógyítók
2023.10.25Az olasz orvosok átlagosan bruttó 86 ezer eurót keresnek, de ez a fizetés elmarad sok más európai országhoz viszonyítva.
-
Megnéztük, hogyan működik a magyar szűrőbuszprogram
2023.10.25Általános probléma a rossz szájhigiéné, az elhízás, a túlsúly, a magas vérnyomás, a szív-, és érrendszeri betegségek.
-
A kormány szerint nem sérülnek Karsai Dániel emberi jogai
2023.10.25A kormány arra kéri strasbourgi bíróságot, hogy nyilvánítsa elfogadhatatlannak a méltóságteljes halálért küzdő ügyvéd kérelmét.
-
New Yorkban tartották a Semmelweis-film világpremierjét
2023.10.25WHO főigazgató-helyettese: a film fontos lehetőség, hogy megmutassák, milyen alapvető volt Semmelweis munkája a teljes gyógyászat terén.
-
Évente több mint ezer magyar nő élete megmenthető lenne
2023.10.25Egyre fiatalabbaknál fedezik fel a mellrákot, és még mindig sokan – itthon évente nagyjából kétezren – halnak bele.
-
45 milliós csalással vádolnak egy gyógyszer nagykereskedőt
2023.10.25A férfi 21 sértettet ejtett tévedésbe azzal, hogy rávette őket, legyenek a cége alvállalkozói.
-
Szörnyű fertőzésekben halnak meg kórházi betegek ezrei
2023.10.252021-ben mintegy 16-21 ezer kórházi fertőzést azonosítottak, és az esetek csaknem fele halállal végződött.
-
Pár hét és hatalmas változás jöhet az egészségügyben
2023.10.25Minden idők legmagasabb kórházi adósságát 23,4 milliárd forinttal szárnyalta túl a szeptember végi 108,2 milliárd forint tartozás.
-
Összeomlott a Gázai övezetben az egészségügyi ellátás
2023.10.25Jelenleg 12 kórház és 32 egészségügyi központ nem működik, és attól tartanak, hogy a következő órákban több is le fog állni.
-
Nagy áttörés történt a méhnyakrák kezelésében
2023.10.25Egy új méhnyakrák elleni kezelési módszer 35 százalékkal csökkenti a nők halálának vagy a rák kiújulásának kockázatát.
-
Képekké alakítja a gondolatokat a 3D lézermikroszkóp
2023.10.25 -
Az Európai Bizottság javaslatai a gyógyszerhiányok megelőzésére
2023.10.24A testület közös rendszert hozna létre az antibiotikumok és bizonyos légzőszervi megbetegedések kezelésére szolgáló gyógyszerek beszerzésére.
-
Belgium ideiglenesen betiltaná az Ozempic használatát súlycsökkentésre
2023.10.24A gyógyszerből hiány alakult ki, ezért azt a 2-es típusú cukorbetegek kezelésére akarják kizárólagosan fenntartani.
-
Új üzletágat indít az idén 110 éves Egis Gyógyszergyár Zrt.
2023.10.24Az Egis originális és generikus vállalatok számára is vállalja a hatóanyagfejlesztés és ‑gyártás feladatait.
-
Doktor House Zalaegerszegen
2023.10.24Röntgen, ultrahang, CT- és MR-diagnosztikában és csontsűrűség-mérésben teljes szolgáltatást nyújtunk csúcsberendezéseinkkel.
-
Elhunyt Kovács Gábor szívsebész professzor, Szeged díszpolgára
2023.10.241958-tól már a szegedi sebészeti klinikán szívkatéteres laboratóriumot szervezett, új, világszínvonalú módszereket vezetett be és terjesztett el.
-
Az SE kutatói bizonyították: így csökkenthető a koraszülés kockázata
2023.10.24Az abnormális hüvelyflóra terhesség alatti rutinszűrése csökkentheti a koraszülések kockázata - ismerték fel a magyar kutatók.
-
A láthatatlan betegség még mindig valódi
2023.10.24Nap mint nap találkozhatunk olyan emberekkel, akik teljesen egészségesnek tűnnek, de a felszín alatt számos tünettel és problémával küzdenek.
-
Van kapcsolat az ajakherpesz és a genitális herpesz között?
2023.10.24A genitális herpesz az egyik leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség, azaz nemi betegség.
-
Figyelmeztet a kamara: mi lesz a ki nem vett szabadságokkal?
2023.10.24Az OKFŐ utasítása alapján készült tájékoztató alapján a „2025. január 01-jén már csak az aktuális évre járó szabadságok lesznek kivehetők.”
-
Csak idén több mint 24 Covid-variánst azonosítottak a szennyvízben
2023.10.24Várható, hogy a közeljövőben a koronavíruson túl egyéb betegségek (pl. influenza) nyomon követésének is fontos eszköze lesz a szennyvíz alapú epidemiológia.
-
Nagyon rossz dolog előjele lehet, ha ingadozik a vérnyomása
2023.10.24A vérnyomás ingadozása potenciálisan korai klinikai markerként vagy kezelési célpontként is szolgálhat a mentális gondok megelőzéséhez.
-
Fejlesztés a nyíregyházi onkológiai és kardiológiai ellátásban
2023.10.24Több mint 800 millió forintos fejlesztésre volt lehetőség a Jósa András Tagkórház onkológiai és kardiológiai ellátásában.
-
Korszerűbb, emberbarátibb lett a szekszárdi kórház két osztálya
2023.10.24A program során az egész felújított épület a pszichiátriáé lett, s ott speciális ellátási formákat tudtak kialakítani.
-
Még nem tudják a háziorvosok, hogy ők oltanak-e Covid ellen
2023.10.24"Nálunk nincs új oltóanyag, nincs is tervben, hogy esetleg kapunk, legalábbis erről tájékoztatásunk nincs" - mondta a háziorvos.
-
Már létezik, de drága a gyógyszer a törpenövésű emberek számára
2023.10.24Egyelőre teljes áron is csak nehézkesen tudnák az érintett szülők beszerezni a méregdrága készítményt.