Rehabilitációra még csak egy intézmény létezik hazánkban, a jelenlegi kapacitás legalább kétszeresére lenne szükség.
 |
A nemritkán többszörösen traumatizált betegek szinte kivétel nélkül átesnek kómás, de legalábbis komatózus állapoton. Rehabilitációjuk, sokrétű szakmai folyamatot, tucatnyi specialista csapatmunkáját igényli.
- Meg kell várni a rehabilitáció megkezdéséhez legalkalmasabb pillanatot, amit viszont nem szabad elszalasztani – tudtuk meg dr. Dénes Zoltántól, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Koponya- és Agysérültek Rehabilitációs Osztály főorvosától. A késlekedés, vagy a túl korai „felépülés-támogató" program lassíthatja a beteg felépülését. Az is tény, hogy az újraélesztés során létrejövő hypoxia, az oxigénhiányos állapot, az agyi vérkeringési zavar miatt, valamint a mérgezéses agykárosodás utáni teljes felépülés sokkal hosszabb és problematikusabb – ha nem kétséges kimenetelű – folyamat, mint a baleset miatt bekövetkezett agysérülésből eredő kóma.
A kóma kifejezés, önmagában nem sokat mond a szakembereknek, csak a beteg állapotát írja le. A beteg nincs tudatánál, kontaktusba nem vonható, de az érdekes az, hogy mitől és mikor került ebbe az állapotba. Az életfunkciókkal összefüggő státusz megállapításához, besorolásához a Glasgow-i Kómaskálát (GCS) használják, melynek alkalmazása során a tudati szintet, a verbális reakciót és a szemnyitást pontozzák. Ennek a neuro-traumatológiai osztályokon naponta elvégzett értékelővizsgálatnak segítségével a javulás kimenetelére, idejére, mértékére vonatkozóan is lehet következtetni, prognosztizálni. GCS 8 érték alatt beszélhetünk kómáról. A GCS 3. esetén a kómás beteg nem nyitja ki szemeit, nem beszél és nem reagál fájdalomingerre sem.
A főorvos hangsúlyozta, hogy egyes laikus hiedelmekkel ellentétben a kómás betegnek is van agyműködése, tehát nem összekeverendő, a lehetséges szervátültetés szempontjából érintett agyhalott, orvosi státuszával.
- Lényeges az, hogy az orvostudomány eljutott odáig, hogy a kómás betegek egyre tovább életben maradhatnak, hozzátéve, a szakirodalomban minimális tudati vagy vegetatív állapotnak nevezett kórkép lehet átmeneti jellegű, a pár perces időtartamtól kezdődően akár évekig vagy a beteg élete végéig is eltarthat – magyarázza Dénes Zoltán.
A rehabilitáció célja az, hogy segítsenek „átvészelni" a betegnek a kómától az ébredésig, majd pedig a felépülésig tartó időszakot, támogatva a helyreállást az elérhető maximális önellátási szintig a társadalomba való visszailleszkedés folyamatában. Ez a folyamat a beteg „visszatérési" esélyeinek felmérésével veszi kezdetét, amikor a főorvos, konzílium során, a már korábban kézhez kapott zárójelentésre támaszkodva maga is megvizsgálja a beteget. Dénes doktor tapasztalatai szerint jobbak azok felépülési esélyei, akiket a traumatológiai, idegsebészeti, illetve a célirányos, intenzív-terápiás ellátásban gyakorlottabb, ilyen jellegű kórképpel rendszeresen találkozó, komplex kezelési metódussal rendelkező centrumokból utalnak tovább a rehabilitációra. Ehhez alapvető feltétel, hogy a beteg általános állapota stabil legyen, és státuszindexe elérje, vagy meghaladja a GCS 8. értéket.
- Olyan beteget veszünk fel az osztályra, aki, akár egy hónappal balesete bekövetkezte után még kómában van, de életkora, fizikális állapota, javulási eredményei sikeres rehabilitáció lehetőségét vetítik előre – mondja a főorvos, kiemelve a fiatal szervezet tartalékainak, fokozottabb regeneráló képességének szempontjait. Az állapotfelmérésben pontosan meg kell határozni a kóma súlyosságát, időtartamát, és az sem mindegy, hogy a betegről készült koponya CT-felvételen milyen károsodások láthatóak, valamint, hogy a traumás ellátás közben, a gyógyítók milyen gyorsan tudtak – idegsebészeti konzílium, operáció, agynyomás csökkentés stb. - reagálni az adott, illetve fellépő organikus változásokra. Az említett tényezők, ugyanis, szinte ok-okozati színtű összefüggést mutatnak a kómás beteg felépülési esélyeivel, annak időtartamával.
- Vigil kómáról beszélünk akkor, ha a beteg szeme nyitva van, ébrenléti és alvó ciklusokat vált, de ezen kívül semmi más reakciója nincs a külvilág felé – folytatja Dénes Zoltán, akit a felépülés lehetőségéről, a rehabilitációs időszak kimeneteléről szoktak leggyakrabban faggatni a betegek hozzátartozói. Elmondta, nem egy olyan beteget kezeltek már sikerrel, aki legalább egy hónapig volt kómában, majd a sikeres rehabilitáció után teljes egészében folytathatta korábbi életvitelét. Nem ritka azonban a tartós fogyatékosság, illetve tartósan kómás állapot kialakulása sem, s utóbbi betegek intézményes ellátása nem megoldott hazánkban.
Ezen talán segíthet az OEP kezdeményezése, amellyel finanszírozná a tartósan kómás betegek ápolására vállalkozó kórházi osztályokat.
- A hozzátartozók, a család számára a kómás ember istápolása, gondozása szinte emberfeletti erőfeszítés, és igazából még arra sincs esélyük, hogy évente pár hétre, egy megfelelő intézményre bízhassák szerettüket, hogy kicsit kifújhassák magukat – vélekedik a főorvos, és kitér az elsődleges ellátás stratégiai fontosságára, a beteg gyógyulásának, sikeres rehabilitációjának szemszögéből.
Folyamatosan foglalkozni, többféle módon terapizálni kell a kóma-rehabilitációban résztvevő betegeket. A megfelelően adott ingerkezelések a gyógyulást elősegíthetik, - foglalta össze tömören szakmai hitvallását Dénes Zoltán. A beszéd-, mozgás-, gondolkodás-, és nyelészavarral küszködő betegek képességeinek és készségeinek „visszaállításához" számos szakember összehangolt munkája szükséges. Az osztály ápolószemélyzeti igénye sem szokványos, hiszen az elesett, sok esetben kontrakturától – izületi merevségtől – szenvedő emberek mozgatása, a felfekvések megelőzése is sok nővért igényel. A jelenlegi finanszírozási rendben azonban nem könnyű minden tekintetben eleget tenni a szakmai kívánalmaknak. A főorvos tájékoztatása szerint, naponta körülbelül 16 ezer forint jut egy súlyos agysérült, kómás beteg rehabilitációjára. Ez az érték, Nyugat-Európában 400 Euro, az Egyesült Államokban, pedig akár 1000 dollár körüli is lehet.
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!