A depressziós betegek több mint felénél (55 százalékánál) tapasztaltható a betegséghez társuló fájdalom - olvasható a Magyar Pszichiátriai Társaság összegzésében. A leggyakoribb - a depresszióhoz kötődő - testi panaszok: a nyaki, hasi, ízületi fájdalmak, a fejfájás, derék- vagy hátfájás.
![]() |
A depresszió elsősorban érzelmi, például lehangoltság, szorongás és vegetatív (pl. alvászavar) tünetekkel jellemzett betegség. Ezért érthető, hogy a kóros állapot felismerése és kezelése során elsősorban e tünetek állnak előtérben, holott a panaszt nagyszámú - különféle testi tüneteket, olykor fájdalmat okozó - tényező is jellemezheti.
A depresszió kialakulásának hátterében különböző agyi pályák zavart működését feltételezik, ami bizonyos ingerületátvivő anyagok (szerotonin, noradrenalin) hiánya nyomán lép fel. A legújabb tudományos vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy az említett anyagok szerepet játszanak a fájdalomérzet kialakulásában is. A gerincvelő fájdalomérző pályáit olyan módon szabályozzák, hogy a normális testi ingerek által keltett érzeteket az ember ne fájdalomként élje meg. Ezek hiányában azonban a fájdalomküszöb csökkenhet. E feltételezés kapcsolja össze a depresszió jellemző tüneteit azokkal a fájdalmakkal, amelyet a depressziós betegek gyakorta éreznek.
Amerikai szakemberek tudományos publikációiból már több mint egy évtizede ismert, hogy a depressziós betegek akár 80 százaléka is kizárólag testi tünetekkel, elsősorban fájdalmakkal jelentkezik az alapellátásban. Arra is felhívták a figyelmet, hogy sok orvosban ilyenkor nem merül fel a depresszió lehetősége, így a testi (szomatikus) okok aprólékos és alapos feltárására helyezi a hangsúlyt. Ezért többnyire túl hosszú idő telik el, amíg a beteg megfelelő, pszichiátriai segítséget kap.
Ma már általánosan elfogadott szakmai irányelv, hogy a depressziós beteg kezelésében valamennyi tünetet meg kell szüntetni ahhoz, hogy az érintett elérje a teljes felépülést. A klinikai vizsgálatok eredményei szerint azonban a jelenleg legelterjedtebb terápiák alkalmazása mellett a betegek 60-70 százaléka nem éri el a teljes tünetmentességet. A visszamaradó, úgynevezett maradványtünetek azonban rontják a beteg életminőségét, és gyakran akadályozzák munkája, vagy akár a mindennapi teendők elvégzését is, hiszen gyakoriak a különböző fájdalmas testi tünetek.