Fogyatékosok-e a dadogók vagy sem?

2008. december 13-ikán a fogyatékossággal élők jogairól, hátrányos megkülönböztetésük kiküszöböléséről az Egyesült Nemzetek Szervezete nyilatkozatot fogadott el, melyet egy esztendeje, elsők között, a magyar parlament ratifikált. Őze Áron színművészt, a Magyar Színház igazgatóját, a Demoszthenész Egyesület elnökét a beszédhibával élők hazai helyzetéről kérdeztük.

 

- Elnök úr, Önnek mi a véleménye a beszédhibások jelenlegi, általános megítéléséről?
- Elsődlegesen az, hogy a társadalom, őket illetően, zavarban van. Másrészt magával a „fogyatékos" kifejezéssel is finoman kell bánni, hiszen az érintettek körében folyik egyfajta szakmai jellegű vita, hogy annak tekintendő-e, avagy sem? Ebben az eszmecserében, az egyesület elnökeként, a korábbiakban jómagam szintén részt vettem, jóllehet a kérdést a beszédhibásoknak, illetve az érdekvédő szervezeteknek mihamarabb el kellene dönteniük.

Meggyőződésem: amennyiben a válasz igen lenne, az Európai Unióban, valamint egyik fontos grémiumában, nevezetesen az Európai Fogyatékosügyi Fórumban számos további lehetőség nyílhatnának meg a dadogó emberek számára. Tudniillik a zavarodottság részben abban rejlik, hogy a felnőttek beszédhibáját, és most szándékosan nem hangsúlyozom a fogyatékosságot, azonos módon tartják számon, mint a kiküszöbölhető gyermekkori dadogást, ami majd, vélik sokan, a logopédusok közreműködésével, később elmúlik, mert úgy hiszik, hogy a kisebbeknél mindent orvosolni lehet, ami alapvető tévedés, nem igaz. Ezzel nyilvánvalóan nem akarom minősíteni azt, hogy a gond milyen életszakaszban jelenik meg.

- Nem igazán tisztázott a személyiségi jogok ügye sem.
- Valóban. Mivel a Demoszthenész Egyesület a felnőttekkel foglalkozik, az elmúlt időszakban számos olyan esettel találkoztunk, amikor, ha megszólalnak, a többség képtelen mit kezdeni ezekkel az emberekkel, miközben határozottan kijelentem: ők ugyanolyanok, mint mindenki más. Természetesen sok zavar támad egy-egy állásinterjúnál, egyetemi, főiskolai felvételiknél, mivel ezekben az esetekben kirekesztik az írásbeliséget, következésképpen akár a munkaerő-piacon való jelenlétet is, miközben, meggyőződésem, a manuális tevékenységben, a számítógépek mellett nagyszerűen helyt tudnának állni.

- Engem, mint „érdekeltet" már megmosolyogtak, sarkítva fogalmazva, kinevettek, többek között az Állami Számvevőszék egyik ügyfélszolgálatának biztonsági emberei, üzletek pénztárosai, néhány OTP-s kisasszony, sőt diplomás emberek is. Ilyenkor legfeljebb egy lesújtó pillantással tudok „válaszolni", többre nem telik, jóllehet a düh marcangol. Hovatovább, mintha az úgynevezett „egyszerű" emberek ezen könnyebben átlépnének.
- Igen, egyetértek a felvetéssel, ez gyakorta előfordul. Talán, ha az ezzel foglalkozó civil szervezetek segítenek kiküszöbölni a rossz beidegződéseket, lebontani a vélt, netalán valós, morális gátlásokat, akkor több minden történhetne. Ez sokkal jobb, mintha a probléma rejtve marad. Az egyesület élén mindig azt az álláspontot képviseltem, hogy ezeknek a feltárása jelentékeny eredménnyel járna, hiszen a társadalom is jobban kezelni tudná. Édesapám, aki hasonló cipőben járt, azt mondta: a dadogás az egyik legnehezebben megélhető nehézség, hiszen például a mozgássérültség, úgymond, látható, tehát, bár sajnos ez sem van mindig így, esély van rá, hogy a közösségi közlekedésben az utasok átadják a helyüket. Ez a beszédhibásoknál nem így van, a többség, őket hallva, ilyenkor szinte „mattot" kap.

- Mi a helyzet a főhatóságok hozzáállásával?
- Azt kell mondanom: a többi szervezethez hasonlóan, úgyszólván semmi. Évente rendeznek egy-egy konferenciát, amikor monológ hangzik el a civil szféra fontosságáról, majd bedobjuk az urnába névjegykártyáinkat, azután haza mehetünk; az ügyet „kipipálták".

- Akkor bizonyára erről van szó a pénzügyi támogatás tekintetében is.
- Mindenki a saját pecsenyéjét igyekszik sütögetni, összefogás nélkül ez nem megy. Természetesen ennek hiányáról a szervezetek is tehetnek, mert hagyták magukat a pálya szélére szorítani. Mindazonáltal ma már a világban már igencsak „dörömbölnek", hiszen az EU-nak erre nézve vannak mértékadó irányelvei, de 2008. december 13-ikán a fogyatékossággal élők jogairól, hátrányos megkülönböztetésük kiküszöböléséről az Egyesült Nemzetek Szervezete is nyilatkozatot fogadott el, melyet egy esztendeje, elsők között, a magyar parlament ratifikált. Előbb-utóbb tehát mozdulni kell, beleértve az Országgyűlést, a költségvetési intézményeket is, mert az ügy megoldása most úgy nyúlik, mint a rétestészta.

- Bizonyára lehetne javítani az egyesület szervezettségén, de a vezetőség összetételén is.
- A tagok toborzásában tényleg előre kell lépnünk, nemcsak a szakembereket, hanem magukat az érintettek is jó lenne még határozottabban bevonni az egyesület munkájába. Ami pedig a vezetőséget illeti, az én elnökségem időszakában legalább kétszer változott. Ez úgyszólván törvényszerű, hiszen például a logopédusoknak saját munkahelyük, az ott történő megfelelés a legfontosabb.