Kevesebb kórházi tartózkodás, több generikum

Az OECD Health at a Glance 2013 jelentése rávilágít a gazdasági válság egészségre és egészségügyre gyakorolt hatásaira, az egyes országok egészségügyi rendszereinek teljesítményében tapasztalható eltérésekre, valamint a krónikus megbetegedések gyakoriságának növekedéséből eredő jövőbeni kihívásokra - adja közre a GYEMSZI-ESKI a jelentést.

Az OECD Health at a Glance 2013-as kiadványa az OECD tagországok, illetve néhány OECD-n kívüli ország kulcsfontosságú indikátorainak bemutatásával nyújt áttekintést az országok lakosságának egészségi állapotáról és az azt meghatározó tényezőkről, az egészségügyi rendszerek működéséről és finanszírozásáról. A jelentés az OECD 34 tagországának, valamint esetenként a főbb feltörekvő országok (Brazília, Kína, India, Indonézia, az Orosz Föderáció, Dél-Afrika) egészségügyi indikátorait tartalmazza.

A Health at a Glance 2013 jelentés több dologra is rávilágított. A gazdasági válság begyűrűzését követően 2009-2011 folyamán az állami egészségügyi kiadások az OECD számos országában csökkentek, a kormányok költségtakarékossági intézkedései (prevencióra szánt kiadások, gyógyszerárak, kórházi költségvetés, egészségügyi dolgozók kereseteinek csökkentése) következtében.

Az állami egészségügyi kiadások csökkenése, valamint ezzel párhuzamosan a háztartások közvetlen készpénzkiadásainak (out-of-pocket) növekedése kedvezőtlenül befolyásolja az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést, különösen a társadalom alacsony jövedelmű, sérülékeny csoportjai esetében. A költség-megszorítások rövid távú előnyei hosszú távon negatív hatással lehetnek a lakosság egészségi állapotára, és az egészségügyi kiadások növekedésének irányában hatnak.

A krónikus megbetegedések – különösen a diabétesz, demencia – gyakorisága növekszik. 2011-ben az OECD-országokban a 20-79 év közöttiek mintegy 7 százaléka, azaz több mint 85 millió ember szenvedett diabéteszben. Ez a szám várhatóan növekedni fog, mivel az elhízás gyakorisága is növekvő tendenciát mutat a fejlett országokban.

A kardiovaszkuláris megbetegedések továbbra is a legfőbb halálokot képezik: 2011-ben az összes halálozás 33 százalékát okozták. Az iszkémiás szívbetegség mortalitási rátái ugyan csökkentek az utóbbi években szinte minden OECD-országban (1990 óta átlagosan mintegy 40 százalékkal), de az egyes országok között jelentős eltérések vannak: a halálozási ráták a kelet-és közép-európai országokban a legmagasabbak. 1990 óta az agyi keringési betegség halálozási rátái az OECD-országokban átlagosan felére is csökkentek, de pl. Észtországban, Portugáliában, Luxemburgban, Spanyolországban kétharmaddal. Szlovákiában és Magyarországon viszont e megbetegedés halálozási rátái több mint háromszor magasabbak, mint Svájcban vagy Franciaországban.

A daganatos megbetegedések az OECD-országokban általában a második vezető halálokként említhetők (a halálozások több mint negyedéért felelősek), bár Kanadában, Dániában, Franciaországban, Japánban és Hollandiában első számú halálokot jelentenek. 2011-ben az OECD-országokban a daganatos betegségek átlagos mortalitási aránya 100 ezer főre 211 volt. Legalacsonyabb Mexikóban, Brazíliában és Finnországban (100 ezer főre kevesebb, mint 180), a legmagasabb Magyarországon, Szlovéniában és Szlovákiában, valamint Dániában (100 ezer főre 240). A daganatos halálozások aránya 1990-2011 között az OECD-országokban átlagosan mintegy 15 százalékkal csökkent. A nők esetében a vastagbélrák, mellrák, méhnyakrák és gyomorrák halálozási rátái terén mutatkozott csökkenés, a férfiak esetében a prosztata- és tüdőrák terén. Ugyanakkor a máj- és hasnyálmirigyrák mortalitási aránya mindkét nem esetében növekedett, valamint a nők esetében a tüdőrák okozta halálozások aránya is.

Az öngyilkossági ráták a válság elején növekedtek (különösen Írországban), de azóta már stabilizálódtak. Görögországban viszont nem volt tapasztalható növekedés az öngyilkossági rátákban, habár a válság itt éreztette leginkább hatását. 2011-ben az OECD európai tagországai közül Magyarországon volt a legmagasabb az öngyilkosság okozta halálozások aránya (100 ezer főre 22,8), de azt is fontos megjegyezni, hogy a 1990-es évek óta ez az arány Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben (mintegy 40 százalékkal, az OECD-országokban átlagosan kb. 20 százalékkal).

Egészségügyi szakemberek: az orvosok száma növekvő tendenciát mutat, a szakorvosok száma kétszerese az általános orvosokénak.
A OECD-országok többségében az orvosok száma 2000 óta növekedett, mind abszolút értelemben, mind lakosságszámra vetítve (Észtország és Franciaország ez alól kivételt képez). 2011-ben az orvosok 1000 főre vetített száma az OECD-országokban átlagosan 3,2, a legmagasabb Görögországban (6,1), Európában a legalacsonyabb Lengyelországban (2,2).

2011-ben az OECD-országokban átlagosan kétszer annyi volt a szakorvosok száma, mint az általános orvosoké. Az általános orvosok számának lassú növekedése, esetenként csökkenése aggodalomra ad okot az alapellátáshoz való hozzáférés tekintetében.

A nővérek száma 1000 lakosra vetítve az OECD-országokban átlagosan 8,8 volt 2011-ben.A nyugat-európai országokban általában ennél magasabb (legmagasabb Svájcban: 16,6), a kelet-közép-európai országokban alacsonyabb (Lengyelország: 5,2, Magyarország: 6,2).

Az egészségügyi szolgáltatások igénybevétele: a kórházi tartózkodás rövidebb időtartama és a generikumok növekvő alkalmazása elősegíti a kiadások csökkentését, viszont az orvosi gyakorlatban megfigyelhető, jelentős különbségek esetenként a túlzott használatra utalnak.

2011-ben az egy főre jutó orvosi konzultációk száma az OECD-országokban évente átlagosan kb. 7, de az országok között nagy eltérések vannak: pl. Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában 11 fölött, Svédországban 3 alatt.

A CT és MRI készülékekhez való hozzáférés az elmúlt két évtizedben jelentősen növekedett a legtöbb OECD-országban. Az MRI és CT készülékek lakosságszámra vetített aránya Japánban messze a legmagasabb, (ezt követően az Egyesült Államokban és Ausztráliában), a legalacsonyabb pedig Mexikóban, Magyarországon és Izraelben. (Magyarországon csak azokat a készülékeket vették figyelembe, amelyek állami támogatásra jogosultak.)

Jelentős különbségek figyelhetők meg a különböző diagnosztikai és sebészeti eljárások alkalmazási rátáinak tekintetében, melyek azonban nem magyarázhatók a klinikai szükségességben tapasztalható eltérésekkel. 2011-ben például Mexikóban és Törökországban az összes szülés több mint 45 százalékát császármetszéssel végezték, ami háromszorosa az Izlandon vagy Hollandiában végzett császármetszések arányának, és túlzott alkalmazásra utal.

A kórházi tartózkodás időtartama jelentősen csökkent, 2000-ben 9,2 napról 2011-ben 8 napra. Az elmúlt évtizedekben az egynapos ellátás keretében végzett sebészeti eljárások száma jelentősen növekedett a legtöbb OECD-országban. A szürkehályog műtétek 90 százalékát ma már a legtöbb OECD-országban egynapos ellátásban végzik. Lengyelországban, Szlovákiában és Magyarországon viszont továbbra is meglehetősen alacsony az egynapos ellátások aránya.

A csípőízületi műtétek száma majdnem 30 százalékkal nőtt, a térdízületi műtétek száma pedig közel megkétszereződött az elmúlt évtizedben, ami jelentősen hozzájárult az egészségügyi kiadások növekedéséhez, lévén költséges beavatkozások.

A gyógyszerkiadások növekedése számos OECD-országban lelassult az utóbbi időben. Ugyanakkor számos gyógyszer esetében az elfogyasztott mennyiség növekvő tendenciát mutat, elsősorban a krónikus, illetve a korral járó betegségek kezelésére szolgáló gyógyszerek esetében. A vérnyomáscsökkentő gyógyszerek fogyasztása átlagosan közel megkétszereződött az OECD-országokban az elmúlt évtizedben, egyes országokban (Észtország, Luxemburg) pedig a háromszorosára nőtt. 2011-ben a vérnyomáscsökkentők fogyasztása Németországban, Magyarországon és Csehországban volt a legmagasabb.

A koleszterincsökkentő gyógyszerek fogyasztása több mint háromszorosára nőtt az OECD-országokban. 2011-ben Ausztráliában, az Egyesült Királyságban és Szlovákiában volt a legmagasabb (az OECD-átlagnál 40 százalékkal magasabb) a koleszterincsökkentő gyógyszerek fogyasztása. A fogyasztás országok közötti, jelentős eltérései részben a magas koleszterinszint gyakoriságában tapasztalható eltéréseket, részben pedig a koleszterinre vonatkozó klinikai irányelvek alkalmazásának eltéréseit tükrözik.

A diabétesz elleni gyógyszerek fogyasztása 2000-2011 között duplájára nőtt az OECD-országokban, ami a diabétesz, illetve az elhízás növekvő gyakoriságával magyarázható. 2011-ben Finnországban, Németországban és az Egyesült Királyságban volt a legmagasabb a diabétesz elleni gyógyszerek fogyasztása.
Az antidepresszánsok fogyasztása 2000 óta szintén növekvő tendenciát mutat. 2011-ben Izlandon volt a legmagasabb, amit Ausztrália, Kanada, Dánia és Svédország követett. Az antidepresszánsok fogyasztásában tapasztalható növekedés részben magyarázható a gazdasági válság által keltett bizonytalansággal is.

A generikus gyógyszerek piaci részaránya számos országban jelentősen növekedett az elmúlt évtizedben. Ugyanakkor egyes országokban (pl. Luxemburg, Olaszország, Írország, Svájc, Japán, Franciaország) a generikumok piaci részaránya továbbra is 25 százalék alatt van, ezzel szemben pl. Németországban és az Egyesült Államokban 75 százalékos.

Az egészségügyi szolgáltatások minősége: az aktív ellátás és az alapellátás minősége sokat fejlődött a legtöbb országban, de további fejlesztésre lenne szükség.

Az olyan életveszélyes problémák, mint pl. a szívinfarktus, a stroke és a daganatos betegségek kezelésében tapasztalható javulás magasabb túlélési rátákhoz vezetett a legtöbb OECD-országban. A szívinfarktus miatti kórházi felvételek halálozási rátái átlagosan 30 százalékkal csökkentek 2001 és 2011 között, a stroke esetében pedig 25 százalékkal. Az egyes országok között viszont továbbra is nagyon az eltérések. Az európai országok közül az akut miokardiális infarktus 30 napon belüli halálozási rátája terén Magyarország teljesít a legrosszabbul.

A túlélési ráta a daganatok számos típusa esetében is javult, beleértve a méhnyakrákot, a mellrákot és a vastagbélrákot. A mellrák ötéves túlélési aránya Lengyelországot kivéve minden OECD országban 80 százalék fölötti. A kelet-közép-európai országokban is jelentős javulás volt megfigyelhető a mellrák halálozási rátái terén, ami azért számottevő, mert ezekben az országokban e ráta tradicionálisan magas volt. A vastagbélrák halálozási rátái csökkentek a legtöbb országban, a kelet-közép-európai országokban is, de ez a ráta továbbra is Magyarországon és Szlovákiában a legmagasabb. Összességében véve elmondható, hogy az OECD-országok többségében a daganatos megbetegedések szűrése és kezelése javult az elmúlt évtizedben.

Az alapellátás minősége szintén sokat fejlődött az elmúlt években, amint azt a krónikus megbetegedések (pl. asztma, diabétesz) elkerülhető kórházi felvételeinek csökkenése is mutatja. Ugyanakkor van még mit fejleszteni ezen a téren, mivel az elkerülhető kórházi felvételek rátáiban hatalmas különbségek vannak az OECD-országok között. Például 2011-ben a krónikus obstruktív tüdőbetegség kórházi felvételi rátája Magyarországon voltak a legmagasabb, Japánban a legalacsonyabb, és a kettő között 16-szoros különbség volt tapasztalható. A diabétesz kórházi felvételi rátája is Magyarországon volt a legmagasabb 2011-ben: az OECD-átlag duplája és nyolcszorosa a legalacsonyabb értéknek (Olaszország).

A daganatos betegségek szűrési arányai az egyes országokban nagyon eltérőek. Az OECD-országok mintegy fele végez lakossági alapon szervezett méhnyakrák szűrési programokat, de a szűrőprogramok gyakorisága és célcsoportja változó. A méhnyakrák szűrési rátái 15,5 százaléktól (Törökország) 85 százalékig (USA) terjedtek 2011-ben. Ausztriában, Németországban, Svédországban, Norvégiában és Új-Zélandon szintén 75 százalék fölötti volt a szűrési arány. Az OECD-országok többsége szervez lakossági alapú mellrákszűrési programokat, de ezek gyakorisága és célcsoportja is változó. A mellrák szűrési rátái is jelentősen eltérnek országonként: Finnországban, Hollandiában, USA-ban és Ausztriában 80 százalék fölötti, Szlovákiában 20 százalék alatti. Vastagbélrákra vonatkozóan egyre több ország vezet be ingyenes lakossági alapú szűrőprogramokat, a leginkább veszélyeztetett, 50-60 év körüli korosztályt megcélozva.

Az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés: majdnem minden ország elérte az általános egészségügyi lefedettséget, de a lefedettség terjedelme és foka nagy változatosságot mutat.
Mexikó és az Egyesült Államok kivételével minden OECD-ország általános (vagy majdnem általános) hozzáférést biztosít számos egészségügyi szolgáltatáshoz.

A gazdasági válság begyűrűzését követően 2009 és 2011 között a tagállamok egyharmadában (33 ország közül 11-ben) csökkentek az egy főre jutó egészségügyi kiadások, ami jelentős visszaesés a 2000-2009 között tapasztalható növekedéshez képest. A válságot megelőzően az OECD-országokban az egy főre egészségügyi kiadások reálértelemben évente átlagosan 4,1 százalékkal növekedtek, 2009-2011 között azonban már csak 0,2 százalékkal. A legnagyobb visszaesés Európában, azon belül is a válság által leginkább érintett országokban volt érzékelhető: Görögországban 11,1 százalékkal, Írországban 6,6 százalékkal csökkentek az egészségügyi kiadások. Ezek a fejlemények még sürgetőbbé teszik az egészségügyi rendszerek hatékonyságának fejlesztését és fenntarthatóságának megteremtését.

A teljes jelentés itt olvasható.